Ugrás a tartalomra

Kiss Pál Tamás 2017 magyar rallycross bajnoka!

Létrehozva
A bajnoki címért indult a Total Nemzetközi Rallycross Parádén Kiss Pál Tamás, és a megújult Rabócsiringen tökéletes teljesítménnyel meg is szerezte azt.

Három héttel az Európa-bajnoki harmadik hely elhódítása után bajnoki címét is megvédte a SPEEDBOX Racing Team versenyzője.

„Az volt az álmom, hogy úgy nyerjem meg újra a Magyar Rallycross-bajnokságot, hogy elsőként intsen le a kockás zászló a hazai pályának számító Rabócsiringen. Mindenképpen ezen a versenyen akartam bebiztosítani a címvédést, mert a hazai szurkolóknak is szerettem volna örömet szerezni, azzal, hogy magyar pályán, előttük dől el a bajnokság, és nem az utolsó fordulóban Szlovákiában. Ez sikerült, de ahogy a rallycrossban megszoktuk, most sem volt egyszerű a hétvége” – mondta a verseny utáni ünneplés közben Kiss Pál Tamás.

A pilóta betegsége nehezítette a felkészülést, és ez a lehető legrosszabbkor jött, mert a megváltozott vonalvezetésű Rabócsiringen több tesztre volt szükség a megszokottnál. A bajnoki címet egy mindenki számára új helyszínen kellett megvédenie Kiss Pál Tamásnak.

kiss_pal_tamas_peugeot.jpg

„Az Európa-bajnokságon már komoly rutint szereztem én is, és a csapat is abban, hogy egy új pályához hogyan lehet a lehető leggyorsabban alkalmazkodni. A Rabócsiring pedig teljesen új lett, mert a módosításokkal a ritmusa, és a tempója is alapvetően megváltozott. Kívülről lehet, hogy úgy tűnt, nagyon könnyen alkalmazkodtunk és gyorsak voltunk az első szabadedzéstől kezdve, de ehhez kellett az a rengeteg tapasztalat, amit sikerült összegyűjtenünk az évek során. Szerencsére a Peugeot 208 WRX is úgy reagál a beállításokra ahogy azt előzetesen gondoljuk, így az autót is viszonylag gyorsan be tudtuk állítani. Én is ráéreztem már az első szabadedzésen a pálya pokolian gyors tempójára” – mondta a kezdeti lépésekről Kiss Pál Tamás.

kiss_pal_tamas_peugeot3.jpg

A szabadedzéseken elért első helyek után, egy kedvező sorsolás miatt viszonylag könnyű előfutammal kezdett a bajnoki címvédő, így ezeket a köröket is a köridők faragásával tölthette. A második előfutamon már a legjobbak kerültek össze, és a rajt utáni kanyarban együtt fordult a két bajnokesélyes. Az ellenfél korai joker köre lehetőséget adott a SPEEDBOX pilótájának arra, hogy saját tempóját autózva akkora előnyt építsen ki, hogy a jokere után kényelmesen az élre térjen vissza és megnyerje a futamot. A harmadik előfutamban Kiss Pál Tamás rajtolt a legjobban, és miután elsőként fordult az egyes kanyarban, a forgatókönyv ugyanaz volt, mint a megelőző két kvalifikáción.

„Nagyon örültem annak, hogy nem csak a pályán mutatott teljesítmény tekintetében léptünk újra előre, hanem a rajtokkal is fejlődtünk. Talán még sosem volt olyan hétvége, hogy a rajtokban vagy megelőztem Kárai Tomit, vagy együtt fordultunk az első jobbosban, ráadásul ő is sokat javult az új autóval, így ez a siker még többet jelent” – értékelte az előfutamokat Kiss Pál Tamás, aki ettől kezdve már bajnokként versenyzett tovább, mert az előfutamokon gyűjtött 16 pont elég volt az újabb hazai bajnoki címhez.

kiss_pal_tamas_peugeot1.jpg

„Természetesen nagy volt az öröm, mert egy nagyon nehéz évre tettük fel a koronát azzal, hogy teljesítettük az elsődleges célunkat, és 2016 után 2017-ben is megnyertük a hazai bajnokságot, de szerettem volna egy olyan tökéletes hétvégét, ahol mindent megnyerünk, és olyan teljesítményt teszünk le az asztalra, amivel méltóképpen szerezzük meg az elsőséget” – árulta el Kiss Pál Tamás.

A folytatás pedig újra hibátlan lett. Az elődöntőben nem tudták az ellenfelek megszorongatni a 47-es rajtszámú Peugeot 208 WRX-et, majd a döntőben az első métereken nyilvánvalóvá vált, hogy ezt a versenyt Kiss Pál Tamás nyeri.

„Az alatt az öt kör alatt lepergett előttem a teljes szezon. A rengeteg munkával töltött éjszaka, a svédországi törés utáni felállás, a sok öröm, amiben részünk volt ebben az évben, és az utolsó kör végén a szokásos keresztbe csúszós célba érkezéssel kezdtük az ünneplést. Nagyon jól esett, hogy mindent megnyertünk a hétvégén, és utána megható volt, amikor a csapatom, a családom, a barátaim és a szurkolóim a We Are The Champions című számmal, és egy hatalmas üveg pezsgővel várt, amit mindenki aláírt” – elevenítette fel a döntő eseményeit 2017 magyar rallycross bajnoka.

kiss_pal_tamas_peugeot2.jpg

A célba érkezés után a csapat a szezont is lezárta, mert a bajnokság utolsó hétvégéjén már nem indul a SPEEDBOX Racing Team.

„Nagyon hálás vagyok azért a sok-sok munkáért, amit véghezvitt mindenki, aki részt vett ebben, és ott volt mellettünk. Szenzációs éven vagyunk túl, és bevallom, jól esik majd a pihenés. Három szezonnal a szakágváltás után kétszeres magyar bajnokok és EB dobogósok vagyunk, és erre nagyon büszke vagyok. Ezt az eredményt egy magyar csapattal értük el, úgy, hogy sokszor a szakágban versenyző vb-s világsztárokkal azonos köridőkre voltunk képesek, ami óriási sportszakmai siker. Köszönöm a szurkolóknak is az egész éves támogatást, sokszor ők adták meg azt a pluszt, amivel tovább tudtunk lendülni egy-egy nehéz pillanatban” – értékelt a kétszeres magyar bajnok.