Ugrás a tartalomra

Merkel is lemondott a szociáldemokratákról

Létrehozva
Kormányalakítási tárgyalásokat kezdeményez a liberális FDP-vel és a Zöldekkel a jobbközép CDU/CSU – jelentette be Angela Merkel.

A német kancellár, a CDU elnöke most először beszélt arról, hogy a pártok színei alapján (CDU/CSU: fekete, FDP: sárga, Zöldek: zöld) elnevezett „Jamaica-koalíció” megkötése a célja.

E négyes még soha nem kormányzott együtt szövetségi szinten. CDU/CSU–FDP összefogás már volt, de a Zöldekkel nincsenek tapasztalatok.

Közben megállapodás körvonalazódik a CDU/CSU pártszövetségben a bajor párt által követelt menekültbefogadási felső határ ügyében. Ennek lényege, hogy a politikai menedékjogtól a családegyesítésig minden lehetséges jogalapot együttvéve az érkezők száma ne haladja meg az évi 200 ezer főt, de humanitárius válsághelyzetben ettől el lehessen térni.