
Janasóczki Attila, a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője portálunknak elmondta: eddigi információik szerint egy vendég és a szórakozóhely egyik dolgozója között keletkezett heves szóváltás, majd verekedés tört ki.

Fotó: Petri Nóra
Azt egyelőre még nem tudni, hogy az összetűzés során keletkezett sérülések mennyire súlyosak, az ügyet - és a sérülteket - vizsgálják, a rendőrség garázdaság miatt indít eljárást.