Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Teret (EESZT) európai uniós támogatásból hozta létre az Állami Egészségügyi Ellátó Központ vezette konzorcium, hogy az egészségügyi szolgáltatók összekapcsolásával, és a számukra létrehozott egységes kommunikációs tér biztosításával kiaknázza az "e-egészségügyben rejlő" lehetőségeket.
Október 12-én egy kihelyezett, úgynevezett „mobil kormányablak” állt rendelkezésükre Miskolcon, a központi kórháznál az egészségügyi dolgozóknak az e-személyigazolvány elkészítéséhez. Ezen a napon helyben is igényelhettek e-személyigazolványt az itt dolgozók.

– Az egészségügyi ellátók és ellátottak is szorosabb kapcsolatba kerülnek, leegyszerűsödik az ellátás folyamán keletkezett adatok és dokumentumok elérhetősége. Biztosítottá válik az egészségügyi ágazat számára a rendelkezésre álló adatok egységes kezelése és hatékony elemzése, ami egyaránt segítség a betegnek és az orvosnak is – tájékoztatott az új rendszer előnyeiről Tiba Sándor, a B.-A.-Z. Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója.

– Tegyük fel, hogy valaki olyan állapotban kerül be a sürgősségire, hogy nem képes a kommunikációra, de a személyes adatai nála vannak. Ilyenkor a kártya segítségével minden lehetséges információt megtudunk a betegről - akár kórtörténeti előzményt, vagy azt, hogy korábban milyen kezelésben részesült, milyen gyógyszereket szedett – tette hozzá Tiba Sándor.

Tiba Sándor kiemelte az EESZT a legmagasabb fokú kibervédelemmel van ellátva. A rendszer minden eseményt naplóz, rögzíti a felhasználó adatait, a hozzáférés idejét, típusát, sikerességét és az érintett egészségügyi dokumentumot. Bárki megtekintheti, illetve nyomon követheti az adataira vonatkozó hozzáférési kísérleteket, még a sikertelen lekérdezéseket is.
Demeter Ervin megyei kormánymegbízott a csütörtöki sajtótájékoztatón kifejtette: ez két nagy állami szolgáltatórendszer találkozása az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér és az e-személyigazolvány. Az e-személyigazolvány segítségével lehetséges ugyanis az EESZT használata.

A kormánymegbízott egy Magyary Zoltán idézettel zárta a sajtótájékoztatót: „az államot közel kell hozni az állampolgárokhoz, a közigazgatásnak emberarcúvá kell válnia.”
Az egészségügyi dolgozóknak október 31-ig kell megcsináltatniuk az e-személyigazolványt, hiszen november elsejétől már élesben működik a rendszer. Az átfutási és elkészítési idő miatt ezért javasolt, hogy október közepéig adják be az igényléseket.