
Október 27. és november 5. között a Halloween jegyében számos programmal várja vendégeit az Avalon Park, amely tematikus öltözékbe bújik az ünnepi hétre. A Maya Játszóparkban tökfaragó versenyen mérettethetik meg magukat az érdeklődők – a maximum négy fős csapatok korhatár nélkül vehetnek részt a versenyen. Az elkészült művek kiállításra kerülnek a Parkban és egy Facebookos szavazás után az Avalon Park és – a verseny támogatójának –, a RádióM zsűrijének döntése alapján a nyerteseket értékes ajándékokkal jutalmazzák.

Ezen kívül minden nap zenés, szórakoztató előadásokkal várják a gyerekeket, ahol többek között mesemondó műsor, bábszínház és bűvészbemutató is szerepel a műsorkínálatban. A gyerekeknek érdemes lesz rémisztő jelmezben érkezni a rendezvényre, hiszen október 29-én jelmezverseny keretein belül díjazzák a legkreatívabbakat. Annak sem kell aggódnia, akinek nincs ideje beszerezni az ijesztő maskarát; a Park lehetőséget biztosít bérlésre, valamint arcfestésre is.
Ezen kívül az Avalon kincskereső programot is szervez a kicsiknek, valamint a játszópark területén rémisztő házzá átalakult fakuckóban édességgel jutalmazzák azokat a lurkókat, akik az animátoroknak valamilyen rövid produkciót adnak elő.

A HELL Kart & Event Center akcióval várja a gokart szerelmeseit; 3 futam vásárlása esetén a 4. futam ajándék, mely kedvezmény az egy- és kétszemélyes gokartokra egyaránt vonatkozik.
Az Avalon Sörkert & Grill Gardenben különleges halloweeni menüsorral várják a vendégeket, ahol a főszerep a sütőtöké lesz, november 3-án pedig maszkabált rendeznek a bulizni vágyó felnőtteknek, ahol DJ gondoskodik a jó hangulatról.
Érdemes tehát Halloween környékén ellátogatni Miskolctapolcára, hiszen az Avalon Parkban egy hétig áll majd a bál!