Ugrás a tartalomra

„Miskolc valamennyi óvodájában biztonságban vannak a gyerekek”

Létrehozva
– A miskolci önkormányzat ellenőrzi az óvodák működését, az intézményvezetők pedig folyamatosan tájékoztatják a városházát az időszerűvé vált szükségleteikről – szögezi le kedden kiadott közleményében a városháza.

Mint írják, „az egyik helyi önkormányzati képviselő közösségi oldalán említett üggyel összefüggésben a miskolci óvodai intézmények egyikétől sem érkezett kérés, panasz hivatalunkhoz.”

– A leírtakat ennek ellenére kivizsgáljuk, és ha indokolt, természetesen a szükséges berendezéseket önkormányzatunk – és semmi esetre sem a szülők! – beszerzi – hangsúlyozzák a közleményben.

Egyúttal emlékeztetnek arra, hogy Miskolc az elmúlt három évben csaknem 800 millió forintot, 2020-ig pedig további mintegy 1,5 milliárdot költ az óvodai intézmények felújítására, külső és belső korszerűsítésére.

Az ügyben érintett óvodát egyébként 2013-ban 65 millió forintból újította meg a város, tavaly novemberben pedig 30 darab vadonatúj ágyat kapott az intézmény.