Ugrás a tartalomra

A Dimitrov-hegyen tartott ellenőrzést a rendészet (Fotókkal)

Létrehozva
A tél közeledtével egyre elhagyatottabbá válnak a Miskolcot övező területek. A kiskert-tulajdonosok már téliesítettek, így ritkábban járnak ki a telkekre. Az elhagyott részeken hajléktalanok tűnhetnek fel és illegális szemét is összegyűlhet. Az Önkormányzati Rendészet munkatársai Miskolc-Tapolca mellett, a Dimitrov-hegyen tartottak ellenőrzést.

mior_ellenorzes_tapolca_171025_pr1.jpg

Fotók: Parai Roland

Szép de elhagyatott a táj, beszakadt tető, omladozó házak – a rendészek ezeket is ellenőrizték, azt figyelték, tartózkodik-e valaki a rossz állapotú épületekben.

Olyan házaknál is jártak, amelyek rendezettek.Van, ahol a ház körül elvégzett munkáért kap hajlékot az, akinek nincs hová mennie. Princz László is így él itt. Áram van, de a vízért naponta jelentős távolságot kell megtenni.

mior_ellenorzes_tapolca_171025_pr8.jpg

A mezőőrök a lakossági bejelentések miatt ellenőriztek a Dimitrov hegyen.

Kovács László Csaba, a Miskolci Önkormányzati Rendészet igazgatója elmondta, a mostani ellenőrzésen a mezőőrök nem találkoztak semmilyen problémával.

mior_ellenorzes_tapolca_171025_pr11.jpg

– Az éven még ugyan nem voltunk kint, de a tavalyi évben már ellenőrzés alá vontuk ezt a területet, viszont érkeztek bejelentések, melyeket szükségesnek tartottunk megvizsgálni – fogalmazott Kovács László Csaba. – A bejelentések arról szóltak, hogy egymás telkére raknak le az arra közlekedő emberek lakossági szemetet. Ezt vizsgálták a jelenlévő mezőőri munkatársak, valamint, mivel ezen a területen telkekről beszélünk, nézték, nem tartózkodnak-e illegálisan az ingatlanokban arra nem feljogosított személyek.

mior_ellenorzes_tapolca_171025_pr4.jpg