Ugrás a tartalomra

Átépítik a buszfordulót az Árok utcában

Létrehozva

Juhász János, a miskolci közlekedési vállalat üzemgazdálkodási és szolgáltatási igazgatója portálunk érdeklődésére elmondta, a buszforduló átépítésével kapcsolatban az egyeztetések hetekkel ezelőtt lezajlottak, a munkát a kivitelező október 24-én kezdte el.

Az autóbuszfordulót úgy módosítja a kivitelező, hogy a járművek visszafordulása még könnyebb legyen, illetve javítják a zúzott burkolatot is.

buszfordulo_171026_vcs_07.jpg

Mint megzudtuk, a munkaterület átépítése iránt az igény három oldalról érkezett: egyrészt az MVK Zrt. részéről, másrészt az ott élők, illetve Kovácsné Budai Mária, a terület önkormányzati képviselője is kezdeményezte.

A munkát legkésőbb október végéig tervezikbefejezni, a kivitelező garanciálisan oldja meg a buszforduló átépítését.