Ugrás a tartalomra

Karvezető mesterkurzus Miskolcon, Milan Kolenával (Képgaléria)

Létrehozva

korus_171027_ja_9.jpg

Mint megtudtuk, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósulhatott meg, hogy a miskolci karvezetők, illetve a Zeneművészeti Intézet tanulói három olyan mesterkurzuson is részt vehessenek, amelyekre külföldi vendégelőadókat hívtak meg. Az októberi kurzus - melynek  záróhangversenye október 27-én este csendult fel a Zenepalotában - három napon át tartott. Délelőttönként technikai oktatáson vettek részt a karvezetők, délután pedig kóruspróbákat tartottak. A koncert is ehhez hasonlóan zajlott: Milan Kolena és a hallgatók egymást váltva vezényeltek a záró programon.

korus_171027_ja_3.jpg

– A Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetének hallgatói számára tantervi előírás, hogy mesterkurzusokon vegyenek részt ahhoz hogy igazán jó előadó válhasson belőlük – mondta el portálunknak Sándor Zoltán, az intézet igazgatója. - Régi növendékek is visszajöttek, hogy új vezénylési technikákat tanulhassanak a Pozsonyi Művészeti Akadémia professzorától, Milan Kolenatól – tette hozzá.

A következő karvezető mesterkurzus tavasszal indul majd, itt Lorenzo Donati lesz az a mester, akitől az ifjú karvezetők, és a már szakmabeli dirigensek tanulhatnak.