Ugrás a tartalomra

Ma kezdődik az első nemzetközi-magyar dalszerző tábor

Létrehozva
A mai nappal kezdetét veszi az első nemzetközi-magyar dalszerző tábor, amelyet a festői szépségű Tokaji borvidéken, annak is az egyik fiatal gyöngyszemén, Tállyán rendeznek.

30 hazai és nemzetközi zenész, dalszövegíró, zeneszerző és producer vesz részt az eseményen, három fős csapatokban, s vélhetően a tábor végére nem csak egy-egy slágergyanús szerzemény, hanem számos gyümölcsöző zenei együttműködés is kialakul majd – tájékoztatott a zeneszöveg.hu sajtóreferense.

johnny_k_palmer_2017a_small.jpg

Johnny K. Palmer

A résztvevők között olyan nevek szerepelnek, mint Burai Krisztián, Czutor Zoltán, Johnny K. Palmer, Závodi Marcel, OliverFromEarth, Calidora, Kozma Kata, Petruska András, Knoll Gabi vagy Szécsi Böbe.

oliverfromearth_2017a_small.jpg

OliverFromEarth

A nemzetközi vonalat többek között a lengyel Patrick Kai, Lanberry, Dominik Buczowski és Jan Bielecki, a brit Ash Hickling, a cseh Jan Vávra, Jana Infeldová, Svédországot pedig Georg Németh, Maria Broberg képviseli majd.

A csapatok a tállyai Oroszlános Borhotelben berendezett alkotóműhelyekben alkothatnak majd, melyhez a technikai kereteket a Set-School biztosítja.

dalszovegiro_tabor_gitar_zongora.jpg

A szervezők célja „egyrészt a hazai és nemzetközi zenészek egymásra találása és az ő közös munkájuk eredményének térteremtése országhatárok nélkül, kizárólag a zene színes világára koncentrálva, összehozva ezzel különböző nemzetiségű, valamint más-más területen, de együtt kreatívan és eredményesen dolgozó zenészeket. A Songbook egyik kultúrmissziója a minden zenész és zeneipari szereplő számára biztosított, széleskörű lehetőségek megteremtése” – mondta el a főszervező, Csipai Roland.

A rendezvény együttműködő partnerei: Roland East Europe, Artisjus, NKA - CSTP