
– Shakespeare magyar fordításának a kézirata körül forognak az események – ismertette a játékszabályokat Mikita Gábor, a Színháztörténeti és Színészmúzeum vezetője. – A játékosoknak ki kell deríteniük, ki fordította le ezt a kéziratot és azt, melyik Shakespeare drámáról van szó.

Miskolci kötődés is van, a játék kifejezetten egy miskolci helyszínen fog befejeződni: egy régi eseményt fogunk megidézni. Közben, amíg ide eljutnak, addig Shakespeare-rel kapcsolatos titkokról, rejtélyekről mesélünk állomásról állomásra – hangsúlyozta. Bárki jelentkezhetett, aki elég affinitást érzett magában ahhoz, hogy eljusson a megoldáshoz. A játékosok csupán a logikai tudásukat, ügyességüket, és a csapatmunka adta „több szem többet lát” elvet hívhatták segítségül.

A játékot egy krimi motívum indította el, ebből adódtak a további bonyodalmak. A játékosoknak állomásról állomásra kellett vándorolniuk a kiállítótérben. Lépéről lépésre kerülte egyre közelebb a megoldáshoz, közben nagyon sok érdekességet, titkot, rejtélyt tudhattak meg Shakespeare-ről és a miskolci Shakespeare színjátszásról.
Mikita Gábor elmndta, állandóvá szeretnék tenni ezt a programot a látogatók számára. – Folyamatosan gondolkodunk rajta, hogyan tudnánk még sokszínűbben bemutatni a múzeum gyűjteményét. Szerintem izgalmasabb így végigjárni a magyar, és a miskolci Shakespeare színjátszás helyszíneit, mint ha csak úgy végigrohannánk a falak között – emelte ki.

– "Megölték Vilmost!" Ez a kiindulási pont – ezt Zirig Mónika teremőr mondta, aki a csapatok segítőjeként vette részt a játékban. – Az első feladatban a játékosoknak ki kellett találniuk, vajon ki ölhette őt meg. Ha kitalálták, kaptak egy újabb nyomot, amin elindulhattak, és aminek a megfejtése megmutatta számukra, mit, vagy éppen kit kell keresniük a múzeum területén – tette hozzá.
Voltak a játékosok között olyanok is, akik már törzstagnak számítanak a múzeum rendezvényein. – Járunk az operett klubba, és szívesen részt veszünk a különböző előadásokon is. Ez a szabaduló szoba régóta foglalkoztatott már minket – mondta el egyikük, Bodolay Istvánné.

Ördöglakat, Shakespeare rejtély, Machbeth átok, A velencei kalmár főhőse – csak néhány téma az állomások feladatköreiből. Megannyi titok, és rejtély tárult fel a játékosok előtt, rengeteg humorral, logikai és ügyességi feladatokkal tarkítva. Egy biztos, aki eljön a múzeumba, nem biztos, hogy csak úgy ripsz-ropsz haza is mehet: lehet, hogy előtte ki kell szabadulnia!