Az oroszok a Bajnokok Ligájából "érkeztek" az Eurokupa legjobb nyolcas mezőnyébe (a harmadik selejtezőkörben, az OSC-vel szemben véreztek el). A borsodiak fedélzetén két meccses eltiltást követően újra ott volt az MVLC egyik kulcsembere, az amerikai Alex Bowen, míg a franciaországi EK-selejtezőn szemsérülést szenvedett, kiütött Vadovics Viktor továbbra is hiányzott.

Nos, a nemzetközi porondon újonc Sike-legénység kiválóan pótolta az ifjú Vadovicsot, méghozzá a miskolci kispadra visszatérő és öt találatig meg sem álló Alex Bowen vezérletéve! A házigazdák már az első játékrészben nagy lépést tettek a győzelem felé, hiszen míg a Miskolc Berta József, Misics, Kuzmenko és Bowen közreműködésével négyszer is eredményesnek bizonyult, addig a Volgogradnak egyszer sem sikerült betalálnia a vendéglátók kapujába.

A második játékrész már szorosabb nyolc percet hozott (3-2), a harmadikat pedig az oroszok húzták be (2-3), az utolsó, 3-3-as negyeddel eldöntötte a mérkőzést a Miskolc.

– Az első felvonás után négygólos előnyünk van az orosz bajnokcsapattal szemben. Voltak olyan periódusai a mérkőzésnek, amikor akár végérvényesen is eldönthettük volna a párharcot, de nagyon jól kapaszkodtak a vendégek, ilyen a sport! Oroszországban nem vár ránk könnyű visszavágó, de mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy kiharcoljuk az elődöntőbe jutást! – összegzett a lefújást követően a miskolciak vezetőedzője, Sike József.

A visszavágó, második derbit december 9-én, Ororszországban vívják a csapatok!
