A Soros-terv mindennapjaink biztonságát fenyegeti
- Magyarország meg fogja védeni határait, meg fogja akadályozni a Soros-terv végrehajtását, és végül ezt a küzdelmet is megnyeri. Amikor azt mondjuk, védjük meg Magyarországot, akkor azt hirdetjük: meg kell védenünk a munkát, a családot, a biztonságot, a törvények uralmát, az eredményeket, a magyar kultúrát és a jövőnket – hangsúlyozta Orbán Viktor.

Szavai szerint a Soros-birodalom fenyegeti Magyarországot, mert útjában állunk annak a tervnek, amely a nemzeteket fel akarja számolni, és kevert népességű Európát akar létrehozni. A Soros-tervnek a migráció csak az eszköze, hogy azzal meggyengítse a nemzeteket és megadja a kegyelemdöfést a keresztény kultúrának – mondta a miniszterelnök, kijelentve ugyanakkor: “amit nem tűrtünk el a szovjet birodalomtól, azt nem fogjuk eltűrni a Soros-birodalomtól sem”.
- A Soros-terv súlyosan veszélyezteti mindennapjaink biztonságát is. Európa bevándorlóországaiban gyakorivá váltak a terrorcselekmények, nőtt a bűnözés, megsokszorozódott a nőkkel szembeni erőszak, és újra felcsap az antiszemitizmus. Ez az, amit meg kell akadályoznunk, ez az a veszély, amelytől az országot meg kell védenünk – mondta a miniszterelnök.
Az európai nemzetek szabad szövetségére van szükség
Orbán Viktor abban látja az egységes Európa fennmaradását, ha európai egyesült államok helyett az európai nemzetek szabad szövetsége jön létre. A kormányfő szerint vannak olyan országok, amelyek posztkeresztény és posztnemzeti korszakba akarnak lépni. Különböző megítélések vannak a kérdésben, azonban úgy biztosan nem lesz egység, ha egymásra akarjuk kényszeríteni a másik gondolkodásmódját, érdekeit és céljait – tette hozzá.

Akkor maradhat fenn az európai egység, ha elfogadjuk egymás különbségeit, ha kölcsönösen megadjuk a kijáró tiszteletet és ha európai egyesült államok helyett az európai nemzetek szabad szövetségét hozzuk létre – mondta Orbán Viktor.
“Mi vagyunk többségben”
A korszellem a mi oldalunkon áll, a keményen dolgozó, felelősséget vállaló, családjukról gondoskodó, hazájukat szerető és keresztény gyökereikhez ragaszkodó európai emberek oldalán – jelentette ki Orbán Viktor. A kormányfő szerint az európai emberek tízmilliói naponta keményen dolgoznak és küzdenek, hogy felszínen tarthassák magukat és családjukat, biztonság és rend után vágyakoznak, egyre erősebben kapaszkodnak kulturális identitásukba, és naponta harcolnak megszokott európai életük minden négyzetméteréért. - Mi vagyunk többségben, elsöprő többségben, és csak idő kérdése, hogy nemcsak Magyarországon, de egész Európában és az egész nyugati világban győzni fogunk – tette hozzá. Kijelentette: harc és küzdelem van és lesz, és ez odavezet, hogy a következő évtized európai vitái az identitás, az emberek, a népek, a nemzetek, az országok, sőt a kontinensek mivolta körül forog majd.

Még négy év kell az eredmények megerősítéséhez
A jelenlegi kormánynak még legalább négy évig hivatalban kellene maradnia, hogy megerősítse az eddig elért eredményeket, hogy azok már visszafordíthatatlanokká váljanak – mondta Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint ma Magyarországon nem kormányváltó, hanem ellenzékváltó hangulat uralkodik.A magyarok nem számíthatnak az ellenzékre, amely a legfontosabb döntéseket – így például a családi adókedvezményt, az adócsökkentést, a Nők 40 programot, a földtörvényt, a devizahitelesek mentőcsomagját és a betelepítést tiltó alkotmánymódosítási javaslatot – sem szavazta meg – hangsúlyozta a Fidesz újraválasztott elnöke.