Ugrás a tartalomra

Emléktáblát avattak szülővárosában Szentpáli István tiszteletére

Létrehozva
Miskolc emblematikus, háromszor is újraválasztott polgármesterének, Szentpáli Istvánnak az emléktábláját helyezték el nemrégiben szülőházánál, az idén fennállása 800. évfordulóját ünneplő Halmiban. Az emléktáblát Miskolc és a BOKIK készíttette el.

Az avató ünnepségen Papp Ferenc kulturális főreferens képviselte Miskolcot. Portálunk érdeklődésére elmondta, a mai Szatmár megyében (Románia) található Halmi magyar polgárai javasolták - Kádas Ferenc ügyvéd vezetésével -, hogy tábla is őrizze a település egyik legismertebb szülöttének emlékét. Miskolc önkormányzata, a megkeresést követően, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Szentpáli István Emlékére Alapítványával, valamint Dudás Tiborné BOKIK-titkárral együttműködésben készíttette el a kétnyelvű táblát. Az avatás apropóját az adta, hogy Halmi település idén 800 éves. (A jubileum tiszteletére emlékművet is lelepleztek, a Szentpáli emléktáblával egy napon.)

szentpali_emlektabla_halmi_pappferenc.jpg

Forrás: frissujsag.ro

Szentpáli István Bécsben és Budapesten folytatott jogi tanulmányokat. 1887. június 15-én avatták államtudományi doktorrá a Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetemen. Végzés után a Közmunka és Közlekedési Minisztériumban dolgozott, majd 1890-ben Miskolcra költözött, ahol a Kereskedelmi és Iparkamara titkára lett, miközben tanított a középkereskedelmi iskolában. Kamarai és közéleti tevékenysége révén hamar elismertté és népszerűvé vált a városban. 1902. december 12-én polgármesterré választották. A város sok – infrastrukturális, közbiztonsági és más – megoldatlan problémával küzdött, amelyeket tetézett az évtizedek óta húzódó városi státusz kérdése, azaz a törvényhatósági jog megszerzése. Ezt végül Szentpáli „járta ki”, akit összesen háromszor választották meg Miskolc polgármesterévé.

Papp Ferenc kiemelte, a város magyon sokat köszönhet Szentpáli Istvánnak. Iskolákat épített, az ő hivatali ideje alatt indult el a Miskolc és Diósgyőr, valamint a Miskolc és Hejőcsaba közötti villamosjárat, gyárak, üzemek sora épült, kezdett termelni.

szentpali_emlektabla_halmi.jpg

– Miskolc büszke arra, hogy ilyen vezetői voltak. Van tehát kit becsben tartanunk - ahogy Halminak is - Szentpáli szülővárosában egy rendkívül összetartó, kiművelt és nyitott református magyar közösséget ismertem meg. Örömmel gondolok rájuk, és mindig szívesen térek oda vissza  – fogalmazott Papp Ferenc. Mint mondta, kortársaink között is vannak olyan miskolci polgárok, akik Halmiból származnak: közéjük tartozik Cseh Olga zongoraművész és Cseh Botond neurológus is.

S hogy a halmiaknak mit jelent az emléktábla? Van egy hely, ahol a magyarság össze tud jönni, hogy együtt ünnepelje a nagy elődöket, közösen emlékezzen rájuk, tisztelegjen előttük. Az emléktábla mostantől egy biztos pont számukra, ahol ápolni tudják a magyarságukat. Miskolc ebben segített a külhonba szakadt településnek, s tisztelgett egyik legkiválóbb polgármestere előtt - zárta szavait a főreferens.