
A vacsora helyszíne a lillafüredi Hotel Palota. A programok között fakultatíve megtekinthető A világhírű magyar hordó c. film a Beatrix teremben, a szálló teaszán harmonikaszó szórakoztatja a vendégeket forralt bor és pálinka kóstolással, borkorcsolyával fűszerezve. Mindeközben a Palota szálló parkjában Fenyőfa locsolást rendeznek. A Hotel Palota bálteremében az üdvözlő ital és köszöntő után kerül sor a borlovagok avatására, amit hastáncbemutató követ. A kulináris élvezetek mellett, menühöz illő borokkal csábítanak a szervezők.

A menü sor összeállításáért Kőrössy Kálmán Venesz díjas mesterszakács, a Hotel Palota konyhafőnöke és Paskó Csaba római katolikus pap, egyben szakács felel. A hangos énektől a romantikáig- meglepetés sztárvendég koncertje Szabó Andris világtalan ex apród lovagias zenei előadását láthatja a közönség, az est folyamán pedig még tombolán is próbára tehetik szerencséjüket a vendégek.
A szervezők ezúton is köszönettel vesszik a támogatást, mellyel idén is a Miskolci Gyermekegészségügyi Központ gyermekonkohaematológiai- és csontvelőtranszplantációs osztályának leukémiás és rosszindulatú daganatos kis betegeinek gyógyítását segítihetik!

A felajánlásokat az István Nádor Borlovagrend MKB 10300002-25510692-00003285 számlaszámára várják.
A résztvétel előzetes regisztrációhoz kötött, amit a nanoteamkft@gmail.com e-mail címre várnak a szervezők november 17-ig.