A szombati találkozón a hazai csapat háromszor is vezetett, de a fővárosiak így is pontot szereztek. Bár mindkét gárda jó felfogásban, lendületesen futballozott, egyik sem szakította meg nyeretlenségi sorozatát. A Mezőkövesd immár 14. mérkőzésén nem gyűjtötte be a három pontot - csak az első és a második fordulóban nyert -, míg a Vasas a legutóbbi négy összecsapásán nem tudta felülmúlni ellenfelét.