TALÁLATOK: 21901 - 21920 | ÖSSZESEN: 125218 darab

Obama: a NATO- és az EU-tagság ígérete változatlanul reformösztönző erő
PolitikaPolitikaVilág
Az amerikai elnök szerint a NATO- és az EU-tagság ígérete változatlanul reformokra ösztönző erőként hat azokban az országokban, amelyek mélyebb európai integrációra törekszenek.

Diákok segítenek a rendészeknek nyáron
MiskolcOktatásVárosinfóMiskolc
2016 nyarának idegenforgalmi szezonjára az 50 órás közösségi szolgálat teljesítésére is alkalmas Student Police programot hirdetett meg középiskolásoknak Miskolc Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzatának testülete a Miskolci Önkormányzati Rendészettel karöltve.

Bisnode: nőtt az új cégek száma az első fél évben
GazdaságBelföldGazdaság
Több éves csökkenő tendencia fordult most meg azzal, hogy az új cégek száma 5,9 százalékkal növekedett az első hat hónapban Magyarországon a tavalyi első félévhez képest, viszont továbbra is csökken a működő cégek száma a megszűnések nagy száma miatt - közölte Bisnode Magyarország Kft. pénteken.

Halálos áldozatai, sérültjei is vannak a Nepartak tájfunnak Tajvanon
HaváriaHaváriaVilág
Legalább két halottja és hetvennégy sérültje van a Nepartak nevű tájfun pusztításának Tajvan szigetén. Háztartások százezrei maradtak áram nélkül, több mint 15 ezer embernek kellett elhagynia az otthonát - közölte a helyi média pénteken.

Emelkedett a rendőrök elleni lövöldözés halálos áldozatainak száma
VilágKriminálisVilág
Ötre emelkedett a dallasi orvlövészek rendőráldozatainak száma, miután az este meglőtt rendőrök egyikének életét nem sikerült megmenteni - jelentette be David Brown rendőrfőnök újabb sajtótájékoztatóján, pénteken.

Ismét összehozott a sors minket Portugáliával
SportCsapatsport
Elkészült a VB selejtező menetrendje, a magyar válogatott a B csoportban kapott helyet a portugál, a svájci, a feröeri, a lett és az andorrai együttes mellett.

Több rendőr meghalt a dallasi tüntetésen kitört erőszakban
VilágVilág
Három rendőrt agyonlőttek, hetet pedig megsebesítettek lőfegyverrel csütörtök éjszaka a texasi Dallasban, ahol erőszakba torkollott az amerikai rendőri túlkapások elleni tüntetés.

Franciaország-Németország 2-0
VilágVilág
A házigazda francia labdarúgó-válogatott lesz a portugál csapat ellenfele az Európa-bajnokság fináléjában, miután a csütörtök esti elődöntőben 2-0-ra legyőzte a világbajnok német együttest Marseille-ben.

Németországban elfogadták a menekültek integrációjáról szóló törvényt
VilágVilág
Németországban a szövetségi parlament (Bundestag) csütörtökön elfogadta a menekültek társadalmi és munkaerő-piaci beilleszkedéséről szóló törvényt.

Földcsuszamlás okozta több tucat ember halálát a kínai Hszincsiangban
HaváriaHaváriaVilág
Legalább 35 ember meghalt egy földcsuszamlás következtében az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur autonóm területen - közölte a Hszinhua hírügynökség helyi forrásokra hivatkozva csütörtökön.

Eszterházy Károly Egyetem lett a volt főiskola
OktatásOktatás
Az egri Eszterházy Károly Egyetem létrejöttével még jobban megerősödhet a korábbi főiskola a hazai pedagógusképzés fellegváraként - mondta az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Egerben, az intézmény július elsejei önállóvá válása alkalmából rendezett ünnepségen.

Regionális természeti katasztrófának minősítették a kárpátaljai jégverést
HaváriaHaváriaVilág
Regionális természeti katasztrófának minősítette a Kárpátalja egy részét sújtó júniusi jégverést az ukrán Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálata (DSZNSZ), a jégverés a végleges összesítés szerint több mint négymillió dollár kárt okozott.

Újabb rendőri túlkapás az Egyesült Államokban: fehér rendőr lőtt le egy fekete férfit
VilágVilág
Az egyesült államokbeli Minneapolis közelében egy fehér rendőr csütörtökön agyonlőtt egy afroamerikai férfit, akinek a menyasszonya mobiltelefonon élőben "közvetítette" az incidenst.

Szerb csapattal játszhat a Videoton a második körben
SportCsapatsport
A szerb FK Cukaricki lesz a Videoton FC ellenfele a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének második fordulójában, ha a magyar együttes továbbjut.

Letették az esküt a magyar olimpikonok
BelföldBelföld
Letette az olimpiai esküt csütörtökön Budapesten a 29 nap múlva, augusztus 5-én kezdődő riói játékokon szereplő magyar csapat.

Ózdi uzsorások kezén kattant a bilincs
KriminálisKriminális
A rendőrök egy apát és fiát vettek őrizetbe, akik a gyanú szerint uzsorakamatra adott kölcsönökkel taszították kilátástalan helyzetbe a rászorulókat.

Fidesz-KDNP: rendkívüli frakcióülés
MiskolcMiskolcKözélet
Tekintettel az utóbbi időszakban megsokasodott Perecesről érkező lakossági megkeresésekre, panaszokra, továbbá Pakusza Zoltán perecesi önkormányzati képviselő zavarkeltésre, aggodalomra okot adó kijelentéseire, a Jobbik által szorgalmazott javító-nevelő intézetekkel összefüggésben, szerdára…

Több a jogellenes gyermekelviteli ügy Magyarországon
BelföldBelföld
Nőtt a jogellenes gyermekelviteli ügyek száma; a kizárólagos illetékességű Pesti Központi Kerületi Bíróságra (PKKB) csaknem annyi ilyen ügy érkezett az év első felében, mint tavaly egész évben - ismertette Madarasi Anna, a Fővárosi Törvényszék sajtóosztályának munkatársa a bíróság csütörtöki…

Marad a napos, száraz idő
MegyeMegye
A magasban egyre melegebb levegő érkezik fölénk délnyugat felől, így erősödik a nappali felmelegedés.

Izrael lehallgatta a francia miniszterelnök mobiltelefonját
VilágPolitikaVilág
Egy francia lap szerint Izrael lehallgatta a francia miniszterelnök és tanácsadói mobiltelefonjait - tájékoztatott csütörtökön a Jediót Ahronót című izraeli újság honlapja, a ynet.
Oldalszámozás
- Első oldal
- Előző oldal
- …
- 1094
- 1095
- 1096
- 1097
- 1098
- …
- Következő oldal
- Utolsó oldal