TALÁLATOK: 42281 - 42300 | ÖSSZESEN: 125218 darab

Időkapszula a templom újjáépülő tornyában
KözéletBelföldCímlapEgyház
Időkapszula elhelyezésével ünneplik a bátaszéki hívek vasárnap a település templomtornyának jelenleg is zajló és októberig tartó újjáépítését – közölte a Magyar Katolikus Egyház Pécsi Egyházmegyéje az MTI-vel.

Marad a vágányzár most hétvégén
VárosinfóHelyi hírekHolding hírekCímlapMVK Miskolc Városi Közlekedési Zrt.Közlekedés
Az MVK Zrt. korábbi tájékoztatásával ellentétben, augusztus 16-17-én továbbra is él a villamos-vágányzár, mivel péntek délután egy előre nem látott műszaki probléma lépett fel. A szakemberek már dolgoznak a hiba feltárásán és megoldásán – közölte a miskolci közlekedési vállalat.

Megújul Csenger városközpontja
KözéletBelföldCímlap
Több mint háromszázmillió forintot fordíthat a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Csenger önkormányzata a kisváros központjának fejlesztésére.

Változatos, záporos szombat jön
KözéletHelyi hírekIdőjárás
Szombaton változóan felhős időre számíthatunk záporokkal. Nyugat-Európa felől egy anticiklon nyúlik be térségünk fölé, ennek áramlási rendszerében szombaton északnyugat felől egy újabb hidegfront vonul át felettünk – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat Miskolci Veszélyjelző és…

Így nyerhetett a Kenón
Egyéb
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az augusztus 15-i KENÓ-játékban a következő számokat sorsolták.

Az NFM erősítené a fogyasztóvédelmet
GazdaságBelföld
Seszták Miklós egyebek mellet az állam és a fogyasztók közötti kapcsolat szorosabbra fűzését, és a hatékonyabb kommunikációt hangsúlyozta a tárcához került fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkárság országjárásának első helyszínén Nyíregyházán.

Ukrajna lemondott a magyar érdekeltségű hoki vb-ről
Sport
Az Ukrán Jégkorong Szövetség lemondott a jövő áprilisra, eredetileg Donyeckbe kiírt, a magyar jégkorong-válogatottat is felvonultató divízió I/A világbajnokság rendezéséről. A tornára minden bizonnyal Krakkóban kerül sor.

7 százalékkal nőtt a recept nélkül kapható gyógyhatású szerek forgalma
Gazdaság
A recept nélkül kapható gyógyhatású szerek hazai kiskereskedelmi forgalma 7 százalékkal, mintegy 77 milliárd forintra nőtt az idén az első fél évben az egy évvel korábbihoz képest, a gyártók pedig ebben az időszakban 75 milliárd forintot költöttek reklámra, 35 százalékkal többet, mint 2013…

Szalai Vilmos a DVTK-é
SportCímlapDVTK
Újabb játékossal bővült a DVTK kerete, a középső védő Szalai Vilmos Mezőkövesdről érkezett Diósgyőrbe és pénteken késő délután már be is kapcsolódott a munkába.

Szakértő: az orosz importtilalom felerősíti az árcsökkenést a magyar mezőgazdaságban
GazdaságKülföldBelföld
Az orosz importtilalom felerősíti az árak csökkenést a magyarországi agrártermékek piacán - mondta Lukács László agrárszakértő, a Tejtermék Tanács korábbi ügyvezető igazgatója pénteken az MTI-nek.

Negyvenöt jelölőszervezetet vett nyilvántartásba az NVB
KözéletBelföldPolitika
A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választására huszonhat jelölőszervezetet vett nyilvántartásba a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) pénteken, továbbá 19 jelölőszervezetet a nemzetiségi választásra.

Tűzijátéknéző hajók indulnak a Balatonon
KözéletBelföld
Tűzijátéknéző hajók indulnak a Balatonon augusztus 19-én és 20-án - tájékoztatta Halmos Gábor, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója pénteken az MTI-t.

A Marx-szobor eltávolítása ellen tiltakoztak a Corvinus egyetemnél
KözéletBelföld
A Budapesti Corvinus Egyetem Fővám téri épületének aulájában lévő Marx-szobor eltávolítása elleni demonstrációt tartottak az épület mellett péntek délután; a Balpárt által szervezett tiltakozáson mintegy ötven érdeklődő, szimpatizáns előtt szónokolt Tamás Gáspár Miklós filozófus, Krausz Tamás…

„Legyen ez egy vár, ahonnan senki nem visz el pontot”
SportCímlapDVTK
Bár a Kecskemétet jó csapatnak tartja Szivics Tomiszláv, határozottan kijelentette: ezt a mérkőzést is meg kell nyerni, ahogy a többit is. Diósgyőrből egyetlen csapatnak sem szabad pontot elvinnie, minden esetben a győzelem a célja a DVTK-nak.

CineFest: visszahívták a DunaDOCKot, mégsem jönnek
KultúraHelyi hírekCímlapFesztiválozó
Az elmúlt hetek egyik nagy port kavaró híre volt, hogy a DunaDOCK csapata, habár jó szakmai kapcsolatot ápolt a CineFestettel, mégsem tartja meg szakmai programját a miskolci filmfesztiválon. A fesztivál szervezői úgy döntöttek, hogy saját roma-tamatikájú programjuk lesz, amely tavaly is sikert…

Egészséges a Libériából hazatért két magyar állampolgár
KözéletBelföld
Nem merült fel az Ebola-fertőzés gyanúja annál a két magyar állampolgárnál, akik Libériából jöttek haza korábban, ám egyiküket maláriával kezelték a nyugat-afrikai országban - közölte Szabó Enikő helyettes országos tisztifőorvos pénteki budapesti sajtótájékoztatón.

„Hajléktalan-szálló” az Avas ruzsini oldalában
KözéletHelyi hírekCímlap
A Miskolci Önkormányzati Rendészet közterületi állománya ellenőrzést tartott az Avas nyugati oldalán lévő fás, bokros területen. Az ellenőrzés során egy hajléktalan-táborra bukkantak a rendészek, ahol hatan húzták meg magukat.

Kissé gyengült a forint
Gazdaság
Kissé gyengült a forint pénteken a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.

Most a Búza téren fenyegették az utasokat
BulvárHelyi hírekBűnügy
Garázdaság szabálysértés elkövetése miatt indított eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság K. Rudolf 48 éves és M. Eszter 51 éves szini lakosokkal szemben.
Oldalszámozás
- Első oldal
- Előző oldal
- …
- 2113
- 2114
- 2115
- 2116
- 2117
- …
- Következő oldal
- Utolsó oldal
