TALÁLATOK: 60101 - 60120 | ÖSSZESEN: 125218 darab

Kijavították az aknafedlapot a Görgeyn
VárosinfóHelyi hírekCímlapKözlekedés
Már a tél folyamán is javítani kellett ideiglenesen a Görgey utcán, a múzeummal szemben a külső sávban egy aknafedőt, most a végleges aszfaltozása is elkészült.

Egyházi fenntartásba kerül az óvoda
KultúraHelyi hírekOktatásCímlapEgyház
Egyházi fenntartásba kerül ősztől, a közgyűlés döntése értelmében, a József úti óvoda Brigád úti tagóvodája. A katolikus egyház átveszi az intézmény körzetét, az Egri Főegyházmegye az óvoda fenntartójaként részt vesz az önkormányzat köznevelési feladat ellátásában.

Elismerés a Miskolc TV-nek
KultúraHelyi hírekCímlap
A Helyi Televíziók Országos Egyesülete arról tájékoztatta a távirati irodát, hogy a szervezet idén négy kategóriában írt ki pályázatot: a híradók mellett a magazinműsorokkal, a dokumentumfilmekkel és a hírportálokkal versenyeztek a helyi televíziók.

Meglepetésre készül az MVSI!
Sport
Szombaton az OB I/B-s vízilabda bajnokság rájátszásában az ötödik forduló mérkőzéseit rendezik meg. A Miskolci Városi Sportiskola együttese ezúttal idegenben száll medencébe, Kecskeméten igyekszik a gárda meglepetést okozni.

Megállt a casco-díjak csökkenése
GazdaságBelföld
Megállt a járműbiztosítási piacon a casco-díjak zuhanása: az idén az első negyedévben 67 900 forint volt a casco-szerződések éves átlagdíja, megegyezik az egy évvel korábbival - közölte saját adataira hivatkozva a netrisk.hu online alkuszcég az MTI-vel.

2600 Kárpát-medencei középiskolás indul útnak
KultúraOktatás
Június 4-én, a nemzeti összetartozás napján a Rákóczi Szövetség diákutaztatási programja keretében nyolcvan Kárpát-medencei középiskola több mint 2600 diákja utazhat legalább egy határ átlépésével egy másik magyar iskolához - közölte a szervezet az MTI-vel.

A KENÓ nyerőszámai
BulvárBelföldCímlap
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a május 23-ai KENÓ-játékban a következő számokat sorsolták:

Felhős időre számíthatunk pénteken
KözéletHelyi hírekCímlapIdőjárás
Holnap többnyire felhős időre számíthatunk, kisebb esővel. Pénteken már egy gyenge magas nyomás hatása érvényesül. Éjjel erősen felhős lesz az ég. Elsősorban Borsod-Abaúj megyében fordulhat elő kisebb eső, zápor. Mérséklődik az északi szél.

Enyhén erősödött a forint estére
GazdaságBelföldCímlap
Kissé erősödött a forint a délutáni árfolyamokhoz képest csütörtök estére a főbb valutákkal szemben.

Ingyenes parlagfű-kisokos diákoknak
KözéletBelföldCímlap
Játékos formában kapnak információt a parlagfűről és az ellene védekezésről a gyerekek a Vidékfejlesztési Minisztérium és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal által készített ingyenes ismeretterjesztő kiadványban.

Obama elítélte a „megdöbbentő” támadást
KözéletKülföldCímlap
Barack Obama amerikai elnök a leghatározottabban elítéli azt a „megdöbbentő” támadást, amelyet május 22-én intéztek egy brit katona ellen a délkelet-londoni Woolwichban - közölte csütörtökön a Fehér Ház.

Több mint 4 milliárdos ipari fejlesztés Egerben
GazdaságBelföldCímlap
Több mint 4 milliárd forint értékű fejlesztés keretében bővítette egri gyárának üzemcsarnokát a kormányműveket gyártó ZF Lenksysteme Hungária Kft. - jelentették be a beruházás átadásakor, csütörtökön Egerben.

Laborokra épül a természettudományos fellegvár
KözéletVárosinfóHelyi hírekOktatásCímlap
Az önkormányzat, a tanárok és a diákok is csak pozitív tapasztalatokat szereztek a Herman-labor átadása óta eltelt időszakban – egyebek mellett ez is elhangzott a laborfejlesztés zárórendezvényén a Herman Ottó Gimnáziumban, csütörtökön, ahol az újonnan létesülő Avasi, Földes és Lévay labor is…

AZ UEFA még szigorúbban lép fel a rasszizmus ellen
SportKülföldCímlap
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) végrehajtó bizottsága jóváhagyta a szervezet megújuló – június 1-jén hatályba lépő – fegyelmi szabályzatát, melynek legfontosabb eleme, hogy az eddiginél is szigorúbban lépnek majd fel a rasszista megnyilvánulásokkal szemben.

Bronzos helyen az MVSI tornászlányai
SportHelyi hírekCímlap
A Miskolc Városi Sportiskola (MVSI) Országos Ifjúsági II. osztály Csapat és Egyéni magyar bajnokságon érdekelt leány tornász csapata minimális pontkülönbséggel (0,2 pont) szorult a harmadik helyre, amely jó teljesítménynek számít a nyolccsapatos bajnokságban. A lányok ugyancsak 3. helyen állnak az…

Híd lehet az erősödő magyar-török kapcsolat
GazdaságHelyi hírekCímlap
A magyar-török gazdasági kapcsolatokban rejlő kölcsönös előnyökről, a kapcsolatok helyzetéről és erősítési lehetőségeiről is szó volt azon a konferencián, melyet a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Magyar-Török Tagozata és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK)…

Történész: válsághelyzetekben erősödik fel a vezérkultusz
KultúraBelföldCímlap
A politikai, katonai vezető kultusza jellemzően válsághelyzetek idején erősödik fel, amikor a társadalom nem látja a problémák racionális megoldásának lehetőségét, és már csak egy vezérben reménykedhet – mondta Turbucz Dávid történész az Akadémia által szervezett médiatörténeti konferencián…

Az Ügyfélszolgálati Iroda júniusban is várja a lakosságot
VárosinfóHelyi hírekCímlap
A közrend, közbiztonság növelése érdekében létrehozott Ügyfélszolgálati Iroda júniusban is várja a lakosságot, illetve a lakossági bejelentéseket.

A pótjegyekről és a miskolci sportpályákról
KözéletSportCímlapPolitikaKözlekedés
Az Országgyűlés keddi és szerdai napjáról számolt be csütörtökön Varga László MSZP-s országgyűlési képviselő. A politikus a vasúti pótjegyekről, valamint a miskolci salakmotor és atlétikai pályák helyzetéről beszélt a sajtótájékoztatón.

Rendhagyó történelemóra „nem középiskolai fokon”
KultúraHelyi hírekCímlap
Trianon és Horthy Miklós egykori kormányzó munkássága volt a témája annak a rendhagyó történelemórának, amit a Vitézi Rend megyei törzskapitánysága rendezett szerda délután a Tiszáninneni Református Egyházkerület Székházban. Az eseményen Raffay Ernő történész professzor tartott előadást, nem…