TALÁLATOK: 60681 - 60700 | ÖSSZESEN: 125218 darab

Itt van itthon, Miskolc elismertségéért dolgozik (Takács István - Díszpolgár)
KözéletHelyi hírek
Az embert természetes módon hajtja a tudásvágy, a megismerni akarás és a megszerzett ismeretek kamatoztatása – vallja Takács István, Miskolc új díszpolgára, aki maga is ezt érzi, és eszerint cselekszik.

Két halott, 23 súlyos sérült az utakon
BulvárKözlekedés
Az elmúlt 24 órában a rendőrök 68 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek: 2 halálos kimenetelű balesetben 2 ember vesztette életét, 23 baleset súlyos, 43 pedig könnyű sérüléssel végződött.

GYEMSZI-főigazgató: ez az év a küzdés éve lesz az egészségügyben
Közélet
A magyar egészségügynek az idén meg kell küzdenie az európai uniós elvárásokhoz illeszkedő, 2020-ig szóló programok elfogadtatásáért, a források lehívásáért - mondta a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) főigazgatója az MTI-nek.

Kegyeleti megemlékezés a város napján
VárosinfóHelyi hírekCímlap
Miskolc Város Napján a hivatalos ünnepség a kegyeleti körúttal vette kezdetét, reggel 8 órakor. A városvezetés a koszorúzását követően 10.30 órától ünnepi közgyűlész tart a Miskolci Nemzeti Színházban, melynek keretében átadják a város napi kitüntetéseket. A város napja alkalmából a…

Halálos baleset durrdefekt miatt
KözéletKözlekedés
Durrdefekt miatt történt péntek este halálos baleset a 44-es főúton, Kondoros és Szarvas között. Kamion és gépkocsi ütközött össze, a gépkocsi sofőrje életét vesztette - tájékoztatta a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szombaton az MTI-t.

Közlekedési előrejelzés a hétvégére
KözéletKözlekedés
A gyorsforgalmi utak hétvégi közlekedésbiztonsága érdekében az ORFK Kommunikációs Szolgálata a következő tájékoztatást adta.

Válogatott kosarast igazolt a DVTK
SportCímlap
Czank Tímea személyében magyar válogatott kosárlabdázót szerződtetett a Work Force-DVTK NB I-es együttese.

Több száz négyzetméternyi melléképület gyulladt ki
Bulvár
Mintegy 300 négyzetméternyi melléképület gyulladt ki szombat hajnalban Galgahévízen - tájékoztatta a Heves megyei katasztrófavédelmi igazgatóság sajtószóvivője az MTI-t.

A legjobbakat köszöntötték Kazincbarcikán
Közélet
A városban működő sportegyesületek, szakosztályok legjobbjait köszöntötték a Magyar Sport Napja alkalmából.

Döntetlen Kaposváron
SportCímlapDVTK
Kaposváron vendégszerepelt a DVTK péntek délután és vezetést is szerzett, végül mégis egyenlített a hazai csapat, így osztoztak a felek a pontokon.

Hangold újra! - Több mint kétszáz gyerek énekel ma együtt
KözéletBelföld
Több mint kétszáz gyerek énekli együtt ma este a Hangold újra! című könyvben és a hozzá mellékelt CD-n található dalokat Budapesten a MOM Kulturális Központban.

Ismét itt van Miskolc napja!
VárosinfóCímlap
Szombaton ünnepeljük Miskolc város napját. A hagyományos programok mellett kirakodóvásárral, a város kitüntetéseinek átadásával, ingyenes koncerttel, sportprogrammal és számos kulturális eseménnyel várják a miskolciakat.

FN24: szamárköhögés-megbetegedés egy pilisszentlászlói iskolában
KözéletBelföld
Súlyos fertőző betegséget, szamárköhögést észleltek egy pilisszentlászlói iskolában, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) megerősítette a járvány tényét - közölte a FN24 péntek este.

Füstölt egy tápegység a kardiológiai intézet gyermekosztályán
KözéletBelföld
Zárlatos lett és füstölni kezdett egy orvosi eszköz áramellátását biztosító tápegység pénteken a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet gyermekintenzív osztályán; senki nem sérült meg - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalvezetője az MTI-vel.

Heavy metal szak indul egy brit főiskolán
BulvárKülföld
Heavy metal szakon indul felsőoktatási szakképzés szeptembertől egy nagy-britanniai főiskolán: a 2 éves képzés elvégzői a műfaj szakképzett szakértői lesznek.

A KENÓ nyerőszámai
KözéletBelföld
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a május 10-i KENÓ-játékban a következő számokat sorsolták:

Sepsiszentgyörgyi konferencia: az autonómia európai gyakorlat
KözéletKülföldBelföld
Az Európai Unió 27 tagországa közül 11-ben rendelkeznek a kisebbségi közösségek területi vagy kulturális autonómiával, így nem mondható, hogy az autonómia az európai szabványokat vagy gyakorlatot meghaladó követelés - mutatott rá Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke pénteken az…

Csaknem 70 ezer közfoglalkoztatott vesz részt az idén a parlagfű-mentesítésben
KözéletBelföld
Megduplázzák a parlagfű-mentesítési munkálatokban részt vevő közfoglalkoztatottak számát az idén - közölte a Belügyminisztérium pénteken az MTI érdeklődésére.

Egyesül a Libri és a Bookline-t üzemeltető Shopline
GazdaságBelföld
Cégcsoportjaik tervezett összevonását jelentette be pénteki közös sajtótájékoztatóján a Libri Könyvkereskedelmi Kft. és a Shopline-webáruház Nyrt.; Magyarország két meghatározó könyvkereskedelmi cégének összevonásához a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélye is szükséges - áll a cégek által…
