TALÁLATOK: 10681 - 10700 | ÖSSZESEN: 125218 darab

Példaértékű fejlesztések az egészségügyi ellátórendszerben Miskolcon
EgészségügyEgészségügyPolitikaMiskolcKözélet
2010-17. között, első lépésben több mint egymilliárd forint jutott egészségügyi infrastrukturális fejlesztésekre, majd 135 millió, jövőre pedig több mint 950 millió forint. Miskolcon felújították és fejlesztették a háziorvosi rendelőket, a Gyermekvárosban létrejött az országban egyedülálló…

Múzeumok Őszi Fesztiválja – Csontváry-alkotások Miskolcon
KultúraMiskolcKözéletKultúraSzabadidő
Hamarosan befejeződik Csontváry Kosztka Tivadar Öreg halász című festményének restaurálása, és a világhírű kép – még idén – visszakerül a Herman Ottó Múzeum Képtárába. Ennek az eseménynek a bevezetője a Múzeumok Őszi Fesztiválja egyik kiemelkedő programja, ami az irodalom segítségével mutatja be a…

Varsóban lesz A Viszkis című film világpremierje
KultúraBelföldKözéletKultúraVilág
Négy magyar mozifilm és egy animáció szerepel a napokban zajló varsói filmfesztiválon, ahol péntek délután lesz Antal Nimród A Viszkis című alkotásának világpremiere – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap az MTI-vel.

„Ne kérje senki, hogy otthon üljek…” – Betti programajánlója
MiskolcMiskolcKultúraSzabadidő
Senki sem panaszkodhat, jó meleg napjaink voltak. Reggelente előfordultak őszi kellékek - esetenként köd, csípős, hideg levegő –, de napközben ragyogó napsütés és 20 fok kísérte végig a hetünket. Bízzunk benne, hogy hétvégére is marad a kellemes idő, kiélvezhetjük az októberi hosszú hétvégét.

Történelmet ír a nyuszis magazin!
BulvárBulvárVilág
Történelmet fog írni Ines Rau modell, hiszen ő lesz a Playboy első transznemű címlaplánya. Hugh Hefner halála után ez lesz az első kiadás, ami a polcokra kerül.

Csillagok között – Feltárul az univerzum a miskolci csillagvizsgálóban
TudományTudományMiskolcKözéletSzabadidő
A miskolci Dr. Szabó Gyula Bemutató Csillagvizsgáló következő, távcsöves bemutatással egybekötött előadását, a Csillagpartyt október 27-én 18 óra 30 perctől tartja.

„Azt üzenik a migránsoknak: induljanak útnak, valahol majd lesz helyük”
KözéletBelföldPolitikaKözéletVilág
A korábbiakhoz képest is parázs hangulatúnak ígérkezik a csütörtökön kezdődött uniós csúcstalálkozó azok után, hogy az Európai Parlament szakbizottsága megszavazta a dublini szabályozás reformtervezetét.

Fernando Alonso aláírta 2018-as szerződését
SportTechnikai sport
A csapat csütörtökön jelentette be Alonsót.

Obama: az amerikai demokrácia a tét a kormányzóválasztáson
PolitikaPolitikaVilág
Barack Obama volt amerikai elnök Virginiában kampányolva a demokraták kormányzójelöltje mellett csütörtökön leszögezte: a novemberi voksoláson az amerikai demokrácia a tét.

Tejfehér ködbe borult a fél ország
KörnyezetBelföldKörnyezetMiskolcKözélet
Az Országos Meteorológiai Szolgálat kiadta napi jelentését. Nem fog örülni!

Pedofilhálózatot göngyölített fel az FBI, 84 gyermeket mentettek ki
VilágKriminálisVilág
Gyermekek szexuális kizsákmányolásával foglalkozó pedofilhálózatot göngyölített fel az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI), 84 gyermeket mentett ki az emberkereskedők fogságából.

Először készül táncszínházi előadás Kertész Mihály legendás filmjéből
MiskolcMiskolcKultúraSzabadidő
A Miskolci Balett táncosai elevenítik meg a második világháború alatt játszódó amerikai mozifilmet. A pergő történet egyszerre melodráma, krimi és kalandfilm. A bemutató október 20-án lesz a Kamaraszínházban.

Halálos közlekedési baleset történt Patosfán
BalesetBalesetBelföld
Egy ember meghalt, amikor összeütközött két személygépkocsi a Somogy megyei Patosfán csütörtökön - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság.

Sűrű ködre figyelmeztetnek Borsodban is
MiskolcBelföldMegyeMiskolc
A tartós, sűrű köd miatt a fél országra figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Putyin: Moszkva azonnal reagál, ha Washington felmondja a szerződést
PolitikaPolitikaVilág
Oroszország haladéktalanul és szimmetrikus módon reagál majd, ha az Egyesült Államok felmondja a szárazföldi állomásoztatású rövid és közepes hatótávolságú rakéták felszámolásáról megkötött (INF) szerződést - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön Szocsiban, a Valdaj vitaklub…

Bódog a labdarúgás perverzitásáról, Nono a saját hibáiról
SportDVTK
Szombaton a Diósgyőri VTK labdarúgócsapata az NB I 13. fordulójában a bajnoki címvédő Budapest Honvéd együttesét fogadja a Nagyerdei Stadionban. Bódog Tamás szakmai igazgatótól megtudtuk, mi is a labdarúgás perverzitása, Nono pedig elárulta, búcsút intett a felesleges kilóinak.

„… A vértanú-ország minden körözött halottjára hasonlítok” – ’56 emlékére szavaltak a fiatalok
MiskolcOktatásMiskolcKultúraSzabadidő
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 61. évfordulója tiszteletére szervezett versmondó versenyt a miskolci középiskolásoknak a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár.

Krakkóban megnyílt a NATO elhárítási kiválósági központja
VilágVilág
Krakkóban csütörtökön hivatalosan is megkezdte tevékenységét a NATO magyar részvétellel létesített elhárítási kiválósági központja, az ünnepségen részt vevő Simicskó István honvédelmi miniszter hangsúlyozta, hogy az intézmény létrehozásával a közép-európai térség biztonsága is erősödött.

Balog Zoltán: Ukrajna nem változtat a magyar nemzetiségi oktatáson a Velencei Bizottság döntéséig
VilágOktatásPolitikaVilág
Magyarország ígéretet kapott, hogy addig nem vezetnek be semmilyen változtatást Ukrajnában a magyar kisebbség oktatásában, amíg nem születik meg az Európa Tanács Velencei Bizottságának állásfoglalása.
