TALÁLATOK: 10881 - 10900 | ÖSSZESEN: 125218 darab

Kárpátalja autonómiájáért és a nyelvhasználatot érintő jogszabály ellen tüntettek Budapesten
OktatásOktatásPolitikaKözéletVilág
Kárpátalja autonómiájáért és az új ukrán oktatási törvény eltörléséért tüntettek ifj. Hegedűs Loránt református lelkész szervezésében péntek este Budapesten, az ukrán nagykövetség épülete előtt.

Donald Trump: új stratégia szükséges Iránnal kapcsolatban
PolitikaPolitikaVilág
Donald Trump amerikai elnök pénteki nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy új stratégia szükséges az Egyesült Államok Iránnal kapcsolatos politikájában.

Köszönet a gyógyítóknak a születéstől halálig tartó segítségnyújtásért
MiskolcEgészségügyVárosinfóMiskolc
Idén is megtartották, immár tizedik éve, hagyományosan Szent Lukács napjához kapcsolódóan a Köszönet a gyógyítóknak elnevezésű rendezvényt. Az ünnepségre az egészségügyben dolgozókat és a szociális területen tevékenykedőket hívták meg a MAB Székházba péntekre.

„Ma neked segítek” – önkéntesek a Baráthegyi majorságban
MiskolcMiskolcKözéletSzabadidő
Érzékzavarokkal küzdő és mozgássérült gyerekeknek segít a Baráthegyi majorságban az a terápiás park, aminek megépítésében az egyik telekommunikációs cég munkatársai segítettek. Az önkéntesek közösen dolgoztak a gondozottakkal pénteken a Szimbiózis Alapítvány Diósgyőri Játszóváránál.

Károsított felekként írta be a perbe az ügyészség a katolikus gimnázium diákjait
OktatásOktatásVilág
Károsított felekké minősítette, és ilyen minőségben írta be a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium 445 diákját és szüleiket abba a büntetőperbe, amelyet az iskola volt igazgatója és Maros megye korábbi főtanfelügyelője ellen indított az…

Ez vajon nevezhető vénasszonyok nyarának?
MiskolcKörnyezetMiskolc
A hétvégén és a jövő hét elején egy anticiklonnak köszönhetően csendes, nyugodt idő várható. Csapadék nem valószínű.

A nemzet Aranya – egy sikerkönyv bemutatója
MiskolcMiskolcKultúraSzabadidő
A Könyvhétre jelent meg, és még ma is toplistás Cselenyák Imre szokatlan hangvételű Arany János-életrajza. A szerző október 18-án Miskolcra érkezik, és két könyvbemutatót is tart a József Attila Könyvtárban: délelőtt általános iskolásoknak, délután felnőtteknek.

Az élelmiszer-minőség miatt EU-s találkozón volt Orbán Viktor
BelföldBelföldGazdaságVilág
Az európai gazdaság az egymás iránti bizalmon nyugszik, ez a kötőanyaga - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a pozsonyi várban.

Végre véget ért egy betöréssorozat
MiskolcKriminálisMiskolc
Több lakásba is betörtek azok a férfiak, akiket a Miskolci Rendőrkapitányság munkatársai elfogtak és bűnügyi őrizetbe vettek – tájékoztatott a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság.

Sérült kézigránátot találtak egy XVI. kerületi ház kertjében
HaváriaBelföldHavária
Egy sérült szovjet kézigránát került elő földmunkák során Budapesten péntek délelőtt, egy XVI. kerületi ház udvarán, a környéket lezárták - közölte a Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje.

Hetedszer rendezik meg a Hungarian Junior Open fallabdaversenyt
SportEgyéni sport
Hetedik alkalommal rendezik meg Budapesten a Hungarian Junior Opent, az egyik legrangosabb nemzetközi utánpótlás fallabdaversenyt.

A horvát, román és szlovák legjobbakkal küzdhetnek Budapesten a magyar bokszolók
SportEgyéni sport
Négy Nemzet Tornája néven nemzetközi válogatott ökölvívótornát rendez a hétvégén a magyar szövetség Budapesten, ahol a román, a horvát és a szlovák válogatott vendégeskedik majd.

Csak a megtermelt méz 35 százalékát tudják eladni a magyar termelők az uniós piacon
GazdaságBelföldGazdaságVilág
A hamis kínai méz miatt csak a megtermelt méz 35 százalékát tudják eladni a magyar termelők az uniós piacon - mondta Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke pénteken az M1 aktuális csatornán.

Zeman fenyegetés helyett kommandóval oldaná meg az észak-koreai helyzetet
VilágVilág
Milos Zeman cseh államfő szerint nem valószínű, hogy Donald Trump amerikai elnök Észak-Koreának címzett fenyegetései, illetve a rezsim elleni gazdasági szankciók megoldhatják azt a helyzetet, amelyet Kim Dzsong Un politikája teremt.

Semjén: Magyarországnak természetes kötelezettsége, hogy az üldözött keresztényekről gondoskodjon
PolitikaBelföldPolitikaKözélet
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerint Magyarországnak mint történelmében, kultúrájában, hagyományaiban keresztény identitású és kötődésű államnak természetes kötelezettsége, hogy az üldözött keresztényekről gondoskodjon és segítsen rajtuk.

Rétvári Bence: „Oda visszük a segítséget, ahol szükséget szenvednek"
MiskolcPolitikaMiskolcKözélet
Váraljai Zoltán, az IKSZ miskolci szervezetének elnöke, országos alelnök köszöntőjében úgy fogalmazott, „minket, józan gondolkodású magyar embereket” jelenleg a migráció kérdése foglalkoztatja a leginkább.

Ismét több mint száz elfogatóparancsot adtak ki gülenizmus gyanúja miatt
VilágPolitikaVilág
Újabb 117 ember ellen adtak ki elfogatóparancsot pénteken Törökországban azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban áll a tavalyi puccskísérletért felelőssé tett gülenista hálózattal - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

Elfogták a nyíregyházi postás támadóját
KriminálisBelföldKriminális
Elfogta a rendőrség csütörtök éjjel azt a 26 éves helyi férfit, aki a gyanú szerint megtámadott és késsel megsebesített egy postai kézbesítőt Nyíregyházán - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság.

Novák: novemberben utalják át a nyugdíjprémiumot és a nyugdíjkorrekciót
KözéletBelföldKözéletGazdaság
Novemberben kapják kézhez a nyugdíjasok a nyugdíjprémiumot, valamint a nyugdíjkorrekció összegét - erősítette meg Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyekért is felelős államtitkára.

Fidesz-MSZP tévévita: a kerítés állni fog
PolitikaBelföldPolitikaKözélet
Kerítésre szükség van, amíg tart a migránsválság - így vélekedett a Fidesz és az MSZP parlamenti frakcióvezetője is az RTL Klub Magyarul Balóval című vitaműsorának csütörtökön késő esti adásában.