TALÁLATOK: 125021 - 125040 | ÖSSZESEN: 125218 darab

Egészségügyi fejlesztések
KözéletHelyi hírek
Szűcs Erika szerint nagyon komoly fejlesztések történtek és történnek a miskolci egészségügyben, bár az egyes reformintézkedések kapcsán kialakult konfliktusok kicsit elterelik ezekről a figyelmet. Több mint kétmilliárdos beruházással létrehozták a térségi diagnosztikai szűrőcentrumot, amelynek…

Fiatal miskolci filmes
Kultúra
A napokban fejezte be legújabb filmjének forgatását a miskolci Hafner Zsolt, akinek Egymásért c. alkotása múlt év augusztusában, a 13. Országos Diákfilmszemlén elnyerte a Mediawave díját, egy filmtáboros részvételt. Az idén érettségiző fiatalember korán eljegyezte magát a kamerával, filmjeinek…

Dolgoznak a kárelhárításon
KözéletBelföld
Áramkimaradást, közlekedési nehézséget és avartüzet is okozott megyénkben a kedd éjszakai vihar. A miskolci tűzoltókat leginkább fakidőlésekhez riasztották, a szakemberek még szerdán délelőtt is dolgoztak az ágak eltakarításán.

Szép eredmények
Sport
Viszonylag ritkán lehet hallani a Székesfehérvári Judo Sport Clubról, ám ha jelentkeznek, akkor van miért. Mint ezúttal is, hiszen Miskolcon, a diákolimpia országos döntőjében nagyszerűen szerepeltek.

Nevelőszülők tanácskoznak
KözéletHelyi hírek
Nevelőszülők, lakásotthonok és intézmények gondoskodnak a gyermekvédelmi ellátás igénybevételére szorult gyermekek sorsáról. Tíz évvel ezelőtt törvény is született ellátásukról ennek a jubileuma alkalmából tartottak konferenciát az ITC Székházban.

Kápolna-futás
Sport
Kápolnai csúcsfutás. Ez az elnevezése annak a terepfutóversenynek és családi napnak, amelyet hagyományteremtő céllal rendeznek meg Sajókápolna térségében június hó második napján.A szervezők célja bemutatni, hogy a megyének ezen a részén is lehet színvonalas eseményt rendezni. Ráadásul nagyon szép…

Vizsgálati határozat megtekintése
Városinfó
Környezetvédelmi engedélyezési eljáráshoz kapcsolódóan a „DAM-BÉM 120 kV-os távvezeték felhasítása a Miskolc Északi 120/20 kV-os alállomáshoz” tárgyú előzetes vizsgálati eljárása lezárult.A határozat megtekinthető május 24.-ig a Polgármesteri Hivatal Építési és Környezetvédelmi Osztályán (Miskolc,…

Polgármesteri felhívás
Városinfó
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében tisztelettel meghívom Önöket 2007. május 27-én, vasárnap 9 órakor a Hősök terén Miskolc Elesett Hőseinek Emlékművénél és 9.45 órakor a Hősök temetőjében a II. világháborús hősök emlékművénél, az I. világháborús hősök emlékművénél, a 65-ös emlékműnél,…

Vajdasági látogatók
KözéletBelföld
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden bemutatkozó látogatáson fogadta a Vajdasági Magyar Szövetség múlt héten megválasztott új elnökét, Pásztor Istvánt, aki ebben a minőségében először tett látogatást Budapesten. A találkozón részt vett Korponai Dorottya, a Vajdasági Magyar Szövetség ügyvezető…

Május 25-ig írásbeli érettségik
KözéletHelyi hírek
Kedden reggel nyolc órától a kémia írásbelivel folytatódott az érettségi. Földrajzból délután kettőkor kezdődött a vizsga és ma tartották az ének-zene érettségiket is. Szerdán az emelt szintű informatika vizsga, a latin és a héber érettségi következik, csütörtökön biológiából, ember- és…

Adóbevallási rohamra készülnek
Városinfó
Megerősített szolgálattal készül az adóbevallási rohamra a posta. A határidő május 21-e. Az APEH szerint idén szorgalmasabbak az adózók, régiónkban például 40%-kal többen küldték be eddig a dokumentumokat, mint egy évvel korábban. Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből május elejéig 107 ezer bevallás…

Változhatnak a vizitdíj-szabályok
Városinfó
Július elsejétől változhatnak a vizitdíj-szabályok. Az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján pontosítja az Országgyűlés az egészségügyi reformmal kapcsolatos törvényeket. A képviselők erről kedd délelőtt tárgyaltak. A tervek szerint a változtatás után mentesülnek a vizitdíj-fizetés alól a honvédség…

Folytatódott az érettségi
KözéletHelyi hírek
A fizika írásbeli vizsgákkal folytatódott hétfőn reggel az érettségi. Idén több mint nyolcezren maturálnak ebből a tárgyból, csaknem hétezren középszinten. A magyar mellett van, aki angolul vagy németül teszi le a vizsgát. Délután rajz- és vizuális kultúra tárgyból vizsgáztak, ezt kicsit többen,…

Örömünnep a Szinva-teraszon
Kultúra
Kegyes volt az idő azokhoz, akik vasárnap is kilátogattak a Szinva-teraszra a városnaphoz kapcsolódó ünnepségekre. Egész hétvégén zajos maradt ugyanis a Szinva-part, a szombati civil kavalkád után vasárnap is kirakodóvásárral és koncertekkel várták az érdeklődőket. A Szinvavölgyi Táncegyüttes…

Bombariadó
KözéletHelyi hírek
Bombariadó volt vasárnap a Miskolc belvárosában lévő bevásárlóközpontban, amelyet délután fenyegettek meg robbantással. A rendőrség bombakereső kutyákkal és szakemberekkel érkezett a helyszínre, és a tűzoltók is a plázához vonultak. Az épületet kiűrítették, lezárták és átvizsgálták, de végül…

Gothica Est
Programajánló
Az Ifjúsági és Szabadidő Ház által meghirdetett Miskolci Tavaszi Diáknapok tehetségkutató versenyének záró akkordjaként Gothica Estet rendeznek a Diósgyőri várban május 26-án 19 órától. A diósgyőri vár méltó környezete a koncerteknek, a két győztes diákzenekar: Darktempered és a Nebulosus Fatum…

Közlekedésbiztonsági vetélkedő
KözéletHelyi hírek
Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság - az Országos Polgárőr Szövetséggel kötött együttműködés alapján - idén is felmenő rendszerű közlekedésbiztonsági vetélkedőt hirdetett meg, a polgárőrök részére. A területi vetélkedők megrendezése a B-A-Z Megyei Polgárőr Szövetség feladata, de …

Kormányközi megbeszélés
KözéletKülföld
Másodszor ülésezik együtt a magyar és a horvát kormány május 17-én Zágrábban. Az együttes ülés napirendjén szerepel többek között az euro-atlanti integráció, az infrastrukturális fejlesztések ügye, az oktatási és kulturális együttműködés, de a két fél egyeztet a magyar rendőrök nyári horvátországi…

Baleset Alsózsolcán
KözéletHelyi hírek
Személyi sérüléssel végződő balese történt Alsózsolcán ma délelőtt. Egy, a Kossuth utcán utcán haladó motorost egy jobbról érkező Lada személygépkocsi fellökött, a motor ezt követően átsodródott a szemközti sávba, ahol összeütközött egy szemből érkező Opel…

Hulladékkezelés, a jövő feladata Miskolcon
KözéletHelyi hírek
Orosz Lajos, sportügyekért és városüzemeltetésért felelős alpolgármester a MiNapnak úgy nyilatkozott, hogy a városi szolgáltató cégek holdinggá szervezése a városüzemeltetés területén is jelentősen érezteti a hatását. Mint mondta, a Miskoc Holding Zrt. létrehozása mind a városüzemeltetés…