Ugrás a tartalomra

Projektzáró a Diósgyőr-Vasgyári Iskolában

Létrehozva
Egy hetes balatoni tábor, idegen nyelv tanulása és egészségnapok. Többek közt ilyen programokon vettek részt a Diósgyőr-Vasgyári Iskola diákjai az elmúlt fél évben.

Az iskola pályázaton nyert 12 millió forintot. 80 százalékban hátrányos helyzetű gyerekeket oktatnak, akik- a program vezetője szerint- e nélkül talán nyaralni sem tudtak volna.

Angol program után angol beszámoló. A diákok egy csoportja a Vadasparkban is járt, ahol angolul tanultak, főleg amerikai állatfajokról. Élményeiket plakátokon is megörökítették.  

A gyerekek egy hetet Gyenesdiáson töltöttek a Balaton partján. De többször voltak kirándulni, erdei iskolában. Szerveztek egészségnapokat és sportprogramokat is.

A projektvezető szerint elmondta: 80 százalékban hátrányos helyzetű gyerekeket oktatnak, akiknek talán ez volt az egyetlen lehetőségük a kikapcsolódásra.

"Nagyon ritkán jutnak ki Borsod megyéből és nagyon nagy élmény volt, hogy Gyenesdiáson a Balaton parton, a természet közeli sporttáborban, csoportmunkában dolgoztak, rengeteg plakátot készítettek, tehát egy élményekkel teli időszakon vannak túl." - mondta Kertész Péterné, a Diósgyőr-Vasgyári Szakképző Iskolája és Kollégium, projektmenedzsere.

Az iskola a programokra 12 millió forintot nyert pályázaton. De vásároltak iskolai eszközöket és ebből fizették a tanárok továbbképzését is.

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.