Ugrás a tartalomra

Keresés

TALÁLATOK: 20601 - 20620 | ÖSSZESEN: 43324 darab
Időszak szerinti keresés
Cikk
Az Avasi Sörház és a Reményi Ede utca közötti szakaszra kizárólag az ott lakók, a szemétszállító cég teherautói, valamint a hatóságok hajthatnak be, a többieknek kerülni kell.
Cikk
Országos ellenállást szült az akkumulátorgyárak kérdése.
Cikk
Az elmúlt időszakban egyre többször hangzik el az a kifejezés, hogy érjük el, majd tartsuk meg a belső békét. Bárcsak ugyanolyan könnyű lenne ez, mint amilyen könnyű ezt hangoztatni. Ez az az állapot, amit nemtől, származástól, nemzetiségtől függetlenül mindannyian keresünk, esetleg csak megvágyunk.
Cikk
Cikk
Kab-hegyen óránként csaknem 130 kilométeres szélsebességet mértek a szombati szélvihar idején.
Cikk
A lánglovagoknak több mint ötvenszer kellett vonulniuk viharkárokhoz a vármegyében.
Cikk
Felhők vonulnak vasárnap az égen, de közülük azért a nap is kikukucskálhat néhány órára, a hőmérséklet nulla fok körül alakul nap közben.
Cikk
A felújítási munkálatok több éven keresztül tartottak, a munkálatok 870 millió forintból valósultak meg.
Cikk
Az önkéntes szemétszedőket a hideg idő és az erős, viharos szél sem tántorította vissza, egész délelőtt szedték a szemetet a Móra Ferenc kilátó környékén.
Cikk
A hatékony zöldpolitika fontosságáról beszéltek az LMP 54. kongresszusának szónokai szombaton Budapesten, a tanácskozás nyilvános részében.
Cikk
A miskolci Justitia Fuji-Yama SE három karatékája vesz részt a február 3-5. között Cipruson megrendezett Korosztályos Európa-bajnokságon, akik két kilencedik helyezést gyűjtöttek – írja közleményében a klub. 
Cikk
A háziorvosok ne írják alá az új ügyeleti szerződéseket, helyezzék letétbe feladatellátási szerződéseik felmondását, a kórházi orvosok pedig az önkéntes többletmunkájuk felmondását helyezzék letétbe – közel egyhangúlag döntött ezekkel kapcsolatban a Magyar Orvosi Kamara (MOK) rendkívüli Országos Küldöttközgyűlése.
Cikk
A hőmérő higanyszála az előttünk álló éjjel akár mínusz nyolc fokig is lekúszhat.
Cikk
A fejlődés sem állhat meg Diósgyőrben. Sántha Gergely, a DVTK elnöke nyilatkozott a klub hivatalos honlapjának, szerkesztett változata alább olvasható. A DVTK 113. születésnapja február 6-án, hétfőn lesz. A sors ajándéka, hogy az NB II-t magabiztosan vezető DVTK focicsapata ekkor fogadja hazai környezetben "szülinapos" tévémeccsen a Tiszakécskét.
Cikk
Fokozatosan vezetik be az új, egységes alapellátási ügyeleti rendszert, elsőként Hajdú-Bihar vármegyében történt változás február 1-jével, aztán Szabolcs-Szatmár-Bereg, majd márciustól Győr-Moson-Sopron következik. Miskolcon július végéig változatlan formában, helyszínen és rendelési időben biztosítja az ügyeleti ellátást az önkormányzat.
Cikk
Bacsó István jegyzete.
Cikk
A Nemzeti Védelmi Szolgálat szerdai ellenőrzése során bukott meg a mentőápoló, aki társával ráadásul még tagadta is a lopás tényét, a pénz viszont előkerült egyikük nadrágzsebéből. 
Cikk
2022 utolsó hónapjában országos szinten 25,3 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma az azt megelőző év decemberéhez képest.
Cikk
Zirc és Veszprém, valamint Dombóvár és Kaposvár között vonatpótló autóbuszok közlekednek, az M1-es autópálya Hanság pihenőjét pedig mindkét irányban lezárták fakidőlések miatt - közölte a Mávinform és az Útinform szombat délelőtt.

Miskolci Napló 2023.02.04.

Miskolc Napló