Ugrás a tartalomra

Keresés

TALÁLATOK: 29021 - 29040 | ÖSSZESEN: 42847 darab
Időszak szerinti keresés
Cikk
Ezer megkérdezett ember közül csaknem kétszázötvenen égetnek otthon hulladékot a legfrissebb kutatások szerint – többek között ez is elhangzott azon a szerdai mini-konferencián, amelyen a Pannon Egyetem kutatói és miskolci szakemberek tanácskoztak.
Cikk
Közterületek állapota, játszótér felújítás, parkolási helyzet: folytatódott a sorozat, amelyen Veres Pál – az adott önkormányzati képviselő társaságában – bejárja a különböző miskolci választókörzeteket.
Cikk
Szatmári Csaba Diósgyőrben folytatja pályafutását - tájékoztatta szerkesztőségünket a klub . A rutinos, de még mindig csak 26 éves közel kétméteres középső védő Debrecenből érkezik, ahol hosszú ideig dolgozott Kondás Elemér irányítása alatt.
Cikk
Gyerekek számára is nyitva állt a Városháza kapuja. Veres Pál polgármester 2019-ben Nyitott Városházát hirdetett, ennek a programnak a részeként nyerhettek betekintést iskolások a hivatal munkájába szerdán. Idegenvezetőjük Szopkó Tibor alpolgármester és Ignácz Dávid jegyző volt.
Cikk
Lassan felébred Csipkerózsika-álmából a miskolci party-élet, bár egyelőre vegyes a kép: van, ahol újra zúznak majd a basszusok, máshol inkább a beszélgetéseké lesz a főszerep. A törésvonalat a védettségi igazolvány kötelező követelése jelenti, de nem segít a party-szervezőknek az sem, hogy nem különböztetnek meg beltéri és szabadtéri bulit – ha táncolni akarsz, kötelező az igazolvány. Kérdés, mennyire fojtja ez meg a hónapokkal ezelőtt pause gombot nyomó party-életet.
Cikk
Ahogy megszokhattuk, a hónap első vasárnapján ismét Miskolc főutcáján válogathatunk a régiségek között.
Cikk
A MIVÍZ Kft. ezúton is tájékoztatja több mint 86 ezer felhasználóját, hogy elkészült a Társaság saját vízmérőállás bejelentő mobiltelefonos applikációja.
Cikk
Korábbi magyar utánpótlás válogatott középpályással erősített a DVTK - írja a dvtk.eu. A még mindig csak 26 esztendős Németh Márió egyetlen profi klubja eddig a Szombathelyi Haladás volt, ahol közel 150 mérkőzésen lépett pályára.
Cikk
Újra közlekedik a ZOO járat a Miskolci Állatkertbe. Az autóbusznak van meghirdetett menetrendje, de az elmúlt éveknek megfelelően csak akkor indul el, ha azt az utas kéri.
Cikk
A II. világháború legsúlyosabb Miskolcot ért bombatámadásáról és a bombázásban elhunyt áldozatokról emlékeztek meg szerda reggel a Miskolc-Belvárosi Nagyboldogasszony Görögkatolikus Székesegyház melletti kopjafánál.
Cikk
A szabályszegők hatékonyabb kiszűrése érdekében a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Emődi Autópálya Alosztály munkatársai június elsején közúti ellenőrzést tartottak az M30-as autópálya, Hejőkeresztúri pihenőhelyének közelében.
Cikk
Junior Magyar Bajnokságot rendeztek az elmúlt hétvégén Győrben, ahol az MVSC dzsúdósai kiváló eredményeket értek el.
Cikk
Ismét nagy volt az érdeklődés a Miskolc Holding Zrt. által meghirdetett elektronikus lakáspályázat iránt – közölte szerkesztőségünkkel a városháza.
Cikk
Meghalt 13, többségében idős beteg, és újabb 275 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu szerdán, kiemelve: eddig 5 206 951 embert oltottak be Magyarországon, közülük 3 694 602-en már a második adag vakcinát is megkapták.
Cikk
A három betűből és három számból álló jelenlegi rendszámtáblákból néhány éven belül már nem lehetne többet kiadni. A szükséges informatikai és egyéb fejlesztések elvégzése után ezért 2022. július 1-jétől négy betűből és három számból álló rendszámtáblákat vezetnek be - jelentette be szerdán az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) stratégiai és parlamenti államtitkára.
Cikk
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 33 éves férfi és egy 29 éves nő ellen többszörösen minősülő emberölés, magánlaksértés és rongálás vétsége miatt.
Cikk
A szakképzettséget igazoló bizonyítványok átadásán több környékbeli kis-közepes és nagyvállalat is képviseltette magát, hogy bemutassák a cégükben rejtő karrierlehetőségeket.
Cikk
Parkolási helyzet, játszóterek minősége, közterületek állapota – mások mellett ilyen feladatok megoldására kell időt szentelnie Miskolc önkormányzati képviselőinek. A város polgármestere, hogy felmérje a problémákat, felkeresi az egyes választókerületeket – Veres Pál a 13-asban, Simon Gábornál kezdte a Győri kapuban.
Cikk
Csütörtökön indul a Miskolc Televízió új főzőműsora, az Acéllábos.
Cikk
Magukra maradt kismadarak táplálását mutatja be a Mályi Természetvédelmi Egyesület videója.