Ugrás a tartalomra

Keresés

TALÁLATOK: 29381 - 29400 | ÖSSZESEN: 43652 darab
Időszak szerinti keresés
Cikk
A miskolci polgármesteri hivatalban dolgozó köztisztviselőket köszöntötték szerdán a városházán.
Cikk
Nem szavazta meg a miskolci ellenzék az új lakásrendeletet a szerdai közgyűlésen. Szopkó Tibor alpolgármester ezt úgy kommentálta, hogy „nem a miskolciak, hanem sokkal inkább a pártjuk érdekeit tartották szem előtt a miskolci fideszes önkormányzati képviselők”. A következő ülésre újra „beviszik” az előterjesztést.
Cikk
Őrizetbe vették azt a nézőt, aki táblájával tömegbukást okozott a Tour de France országúti kerékpáros körverseny szombati nyitószakaszán.
Cikk
Folytatja óvodafelújítási programját Miskolc önkormányzata, az a cél, hogy komfortosabb, szebb környezetet biztosítsanak a gyermekek és a velük foglalkozó óvodai munkatársak számára.
Cikk
Négysávossá szélesítik a 37-es számú fő út Gesztely és Szerencs közötti szakaszát; a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. 21 milliárd forintos beruházásának alapkövét szerdán helyezte el Koncz Zsófia (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője, Tóth Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedésért felelős helyettes államtitkára és Pántya József, a NIF Zrt. útfejlesztési igazgatója a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Gesztely határában.
Cikk
Szerda éjfélkor lejár a türelmi idő a 2020-ban váltott kombinált éves, zónás éves, lakossági éves és intézményi éves parkolóbérletekre vonatkozóan.
Cikk
Ötven ázsiai és afrikai eredetű illegális bevándorlót találtak a hatóságok egy hűtőkamionban a román-magyar határon - közölte szerdán a román határrendészet.
Cikk
Nagyszabású informatikai támadás érte Németországot Oroszországból - jelentette szerdán a Bild című német lap a hírportálján.
Cikk
A fukusimai atomerőmű katasztrófájának körzetében lévő elhagyott településeken a vaddisznók vették át az uralmat. Egy genetikai kutatás szerint a vaddisznók a környékbeli gazdaságokból elszabadult házisertésekkel keveredtek.
Cikk
Hét halottat emeltek ki a tengerből, és további eltűnteket keresnek a dél-olaszországi Lampedusa vizein, ahol egy illegális bevándorlókkal teli hajó felborult szerdára virradóan - jelentette az olasz parti őrség.
Cikk
A direktor szerdán reggel vette át megbízólevelét Veres Pál polgármestertől. Temesvári Éva a következő öt évben irányítja Miskolc bábszínházát.
Cikk
Mintegy 145 ezer háztartás volt áram nélkül szerda reggel az éjjeli szélvihar és heves esőzés következtében Csehországban - jelentette a közszolgálati Cseh Hírtelevízió.
Cikk
Lejár szerdán a Nagy-Britanniában élő EU-állampolgárok tartós letelepedési kérelmének benyújtására kijelölt határidő.
Cikk
Egy cigarettacsempész 17 ezer doboz cigarettát próbált meg elégetni egy ellenőrzés közben Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.
Cikk
A pandémia miatti hosszú kihagyást követően szerdán ismét összeült a város közgyűlése. Ingatlangazdálkodás, civil szervezetek támogatása, rendőrségi és rendészeti beszámoló, Ifjúsági Tanács felállítása – csak néhány téma azok közül, amiket ma tárgyaltak a városatyák.
Cikk
A helyszínre érkező tűzoltók eloltották a lángokat.
Cikk
A kettes ütem építésekor még jóval kevesebb autóval számoltak, így a területen most az új parkolók létesítése az egyik legnagyobb feladat. Emellett a zöldterületek gondozása is nagy figyelmet igényel. 
Cikk
A fiatalok egy szavalóversenyen vesznek részt. Veres Pál polgármester kedden ajándékcsomagokat adott át a program szervezőinek, hogy eljuttassák az erdélyi kicsiknek, akiket a városvezető a Barlangfürdőbe is meghívott.
Cikk
Miskolc ipari örökségének megőrzésében és hasznosításában érdekelt szervezeteket, szakembereket, a gyárhoz kötődő civileket és az ipari örökség gondozásában tevékenykedő „lelkes amatőröket” hívtak meg arra a szakmai műhelymunkára, amit hétfőn tartottak a Factory Arénában.