Ugrás a tartalomra

Ipari örökségünk újragondolva: bevonnák a város vérkeringésébe a Vasgyárat

Létrehozva
Miskolc ipari örökségének megőrzésében és hasznosításában érdekelt szervezeteket, szakembereket, a gyárhoz kötődő civileket és az ipari örökség gondozásában tevékenykedő „lelkes amatőröket” hívtak meg arra a szakmai műhelymunkára, amit hétfőn tartottak a Factory Arénában.
Preview Image
Beregi László képgalériája

A Bora 94 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség által szervezett programon arra keresték a választ, hogyan látják a résztvevők a Vasgyár jövőjét. Négy lehetséges forgatókönyvet vázoltak fel, ezek közül a többség a vegyes funkciójú hasznosítást látja a legreálisabbnak: a kis- és közepes vállalkozások által birtokba vett ipari területek mellett kialakítható lakó-, kulturális-, illetve turisztikai övezet is. Egyértelműen közös célként fogalmazódott meg a területek bevonása a város vérkeringésébe.

A szakmai fórum keretében az érdeklődők ellátogattak az egykori igazgatósági tárgyalóba, valamint Egyedi Gépgyártó évszázados csarnokába is, ahol egykori gyári dolgozók és építész szakemberek előadásait, történeteit hallgathatták meg.

A projekt keretében a nyár folyamán további két műhelymunkát terveznek megszervezni az érintettek és a téma iránt érdeklődők számára.

A projekt végén pedig a szakmai műhelymunkák eredményeit is figyelembe véve elkészítenek egy fejlesztési tervet az ipari örökséggel érintett ingatlanok, tárgyak, szellemi termékek tulajdonosai és használói, valamint a döntéshozók számára. A koncepcióban hasznosítási ötletek mellett gyakorlati útmutató és a megvalósításhoz szükséges finanszírozási javaslatok is szerepelni fognak.

Az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program Kisprojekt Alapja által finanszírozott INHERIT – Kassa és Miskolc ipari örökségének hasznosítási lehetőségei című projekt célja a városok gazdag ipari örökségének feltérképezése és hasznosítási lehetőségeik feltárása.

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.