Ugrás a tartalomra

Keresés

TALÁLATOK: 35541 - 35560 | ÖSSZESEN: 43628 darab
Időszak szerinti keresés
Cikk
Hogy a trianoni békeszerződés igazságtalan diktátum volt, és indokolatlanul súlyos megpróbáltatások elé állította a magyarságot, ma már nem lehet kérdéses. Nem csak arról volt szó, hogy Magyarországot, mint háborúban vesztes országot megbüntették, vagy arról, hogy a nyugati győztesek meg akarták jutalmazni kelet-európai (részben új államokat létrehozó) szövetségeseiket. Hiszen nemcsak nemzetiségek lakta vagy vegyes etnikumú területek kerültek az utódállamok fennhatósága alá, hanem színmagyar térségek is, olyan akkor még többségében magyarok lakta városokkal, melyek nemcsak fontos regionális központok voltak, hanem – történelmi és kulturális szerepük révén – elcsatolásuk érzelmi sokkot is okozott, gondoljunk csak Kassára, Nagyváradra, Szabadkára. Inkább azon kell gondolkodni a százéves évforduló által aktualizált jelenben, hogy mit kezdjünk ezzel a több generáción átnyúló trianoni örökséggel, hogyan jelöljük meg a továbblépés lehetséges útjait.

Cikk
Nagy büszkeség Miskolcnak, hogy városunkból került ki az ország legidősebb érettségizője. Veres Pál polgármester szerint Szegedi Dezső, a Miskolci Nemzeti Színház Jászai Mari-díjas színművésze kiváló példa mások számára.
Cikk
A rendőrség nagy erőkkel nyomoz az ügyben.

Miskolci Napló 2020. 06. 06.

Miskolc Napló
Cikk
Ismét bővül az egészségügyi ellátások köre.
Cikk
Tragédia történt pénteken a Villanyrendőrnél.
Cikk
Mi lesz a járvány után a miskolci Semmelweis Tagkórház jövője? Mi lesz a szülészettel? – ezeket kérdéseket tette fel Varga László (MSZP) országgyűlési képviselő Rétvári Bence államtitkárnak kedden, a Parlamentben. 
Cikk
A miskolci közélet elmúlt 30 évének legsúlyosabb politikai botrányára derült fény az elmúlt napokban: a Fidesz a hivatalt és a város cégeit, intézményeit egy polipként kihasználva, választási kampányra költötte a miskolciak pénzét.
Cikk
Az iskolák júniusi működéséről szóló kormányrendeletnek megfelelően június 2. és június 26. között Miskolcon is minden általános és középiskola megszervezi a tanulók felügyeletét. A kormányrendelet előírásai szerint az iskolákban június 26-áig az intézményi gyermekétkeztetést a tanítási év szabályai szerint kell biztosítani.
Cikk
Június 15-ig szombaton és vasárnap várja az érdeklődőket a királynék vára, 9 és 18 óra között. A termek egyelőre zárva lesznek, szabadtéri programokkal készülnek a szervezők.
Cikk
Két elmaradt után most újra tartanak régiségvásárt a hónap első vasárnapján. Ezen a héten a szívünknek kedves apróságok mellett egy-egy ritkább antik tárgyra ismét rátalálhatnak a vásárlók a nívós eseményen, ahol a szervezők kérik a szabályok betartását a járványra való tekintettel.
Cikk
Péntek déltől szabad az utazás Csehország, Magyarország és Ausztria között - jelentette be Tomás Petrícek külügyminiszter a cseh kormány péntek reggeli rendkívüli ülése után. A miniszter szerint a döntést az érintett országokkal történt egyeztetés alapján hozták meg.
Cikk
Városszerte géppuskaropogás volt hallható csütörtök este.
Cikk
Július végére készülhet el a Szentpéteri kapui kerékpárút. A munkálatok befejezését korábbra tervezték, a koronavírus miatti járvánnyal viszont ez is csúszott. A 480 millió forint értékű beruházással, a miskolci kerékpárút-hálózat újabb hat kilométerrel bővül. 
Cikk
Hamarosan megszüntetik az e-recept könnyített kiváltását. Jelenleg elég bediktálni a beteg TAJ-számát, és személyigazolvánnyal bárki kiválthatja mások gyógyszereit. 
Cikk
Áprilisban jelentős volt a koronavírus-járvány miatt megváltozott gazdasági folyamatok hatása, így az ipari termelés 36,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított adatok szerint a termelés 36,6 százalékkal csökkent - jelentette pénteken első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Cikk
A Tiszaújvárosi Járási Ügyészség csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt vádat emelt három férfival szemben.
Cikk
A nemzeti összetartozás napja, június 4-e alkalmából a népkerti Országzászlónál tartott megemlékezést a miskolci Fidesz-KDNP pártszövetség.
Cikk
Az esős és változékony időjárás miatt az őrtüzet csütörtök este a Szent István téren gyújtották meg. 
Cikk
Ünnepélyes keretek között tették le csütörtök délután Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Nemzeti Összetartozás Emlékművének alapkövét a megyeháza udvarán.