Ugrás a tartalomra

Július végén lehet kész a kerékpárút a Szentpéteri kapuban

Létrehozva
Július végére készülhet el a Szentpéteri kapui kerékpárút. A munkálatok befejezését korábbra tervezték, a koronavírus miatti járvánnyal viszont ez is csúszott. A 480 millió forint értékű beruházással, a miskolci kerékpárút-hálózat újabb hat kilométerrel bővül. 
Kép
Fotó: Mocsári László

A Katalin utcát és a Mechatronikai Ipari Parkot összekötő új kerékpárút építése március elején kezdődött meg. A kivitelezés alatt álló szakasz a Szentpéteri kapui Ipari Parktól a város északi határáig tart. Mint ismert, a miskolci önkormányzat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében elnyert 485 millió Ft vissza nem térítendő támogatással 2018-ban kezdte meg a „Fenntartható városi közlekedésfejlesztés – Kerékpárút létesítése” című projektje megvalósítását. A kerékpárral közlekedők igényeit teljesíti a város azzal, hogy a Bosch ipartelep és a belváros között, a Katalin utcával bezárólag kerékpárutat alakít ki. Ez részben kerékpáros nyom felfestésével, részben forgalomtól elválasztott új gyalog- és kerékpárút építésével valósul meg. Ilyen új kerékpárút épül a Huba utcától a város határáig. Mintegy hat kilométernyi új út készül a két keréken közlekedőknek.

A koronavírus miatt ugyan csúszott az építkezés, de legkésőbb július végére elkészülhet a Szentpéteri kapui új, hat kilométeres szakasz. A mechatronikai ipariparkon keresztül egészen a szirmabesenyői határig lehet majd a belvárosból tekerni. A bicikliút teljes egészében még nincs kész, de a kerékpárosok már elkezdték használni. 

A már meglévő miskolci kerékpárút-hálózat idén, összesen csaknem 40 kilométerrel bővül. 21 kilométeren új szakasz épül, 18 kilométeren pedig felfestik a kerékpárosok számára kijelölt utat. A beruházások több mint kétmilliárd forint vissza nem térítendő uniós forrásból valósulhatnak meg.

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerarák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.