Miskolc
Részegen verték halálra a 94 évest
Csütörtökön egy testvérpár italozás közben úgy döntött, betörnek egy idős nőhöz, akit megvertek, mikor álmából felkelve segítségért kiáltott, majd ellopták százezer forintját. Már le is tartóztatták őket.
Hét kóbor eb talált ideiglenes otthonra az állategészségügyi telepen
A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. által üzemeltetett Miskolci Állategészségügyi Telep munkatársai folyamatosan dolgoznak a kóbor állatok befogásán. November elején egy háromnapos akciót is tartották más szervek munkatársaival.
Nem várt izgalmak után győzött az Aluinvent DVTK
A Női Kosárlabda NB I. A-csoportjának 8. fordulójának keretében a PEAC gárdáját fogadta az Aluinvent DVTK. A két csapat nem túl színvonalas, ám kétségkívül rendkívül izgalmas mérkőzést játszott, és végül hosszabbításba bonyolódott. A ráadásban aztán a hazai játékosoknak helyén volt a szívük, és Medgyessy Dóra vezérletével a maguk javára billentették a mérleg nyelvét, így 75-69-re megnyerték az összecsapást.
Biztonságosabb lett a Perecesre vezető út
A szakaszon a korábban kihelyezett KRESZ-táblákat vizsgálták felül, ahol szükséges volt, ott cserélték a régit, máshol pedig újakat is kihelyeztek.
Egy felejthető szezonban is megvan a harmadik hely
A harmadik helyen zárta a hazai amerikaifutball-bajnokság Divízió I-es osztályának küzdelmeit a Miskolc Steelers. Hektikus éven vannak túl az Acélosok a világjárvány miatt, a jövő pedig ködbe vész az egyesület számára.
Jövőre pótolják az elmaradt CineFestet
A szeptemberben megrendezett CineFest Specialt szerették a nézők, jövőre pedig bepótolják az elmaradt CineFestet.
Az újratervezések éve
A Miskolci Kulturális Központ nagyszabású tervekkel készült az idei évre, ám a vírushelyzet az intézmény rendezvényeit is jelentősen befolyásolta. Ez azonban szakmai fejlődési lehetőséget is jelentett az MKK számára.
Miskolci kórháztörténet 1. - A kórházak elődjei: az ispotályok és szegényápoldák
A következő hetek kórháztörténeti áttekintésével azoknak a fehérköpenyes ismeretleneknek szeretnék tisztelettel adózni, akik a különböző idők krízishelyzeteiben vállukra vették az ápolás, gyógyítás súlyos terhét.
Nemzetközi fesztiválon a Sky Fanatic
A járvány és az ebből adódó világszintű bezártság egy előnnyel már biztosan rendelkezik. A közösségi média minden eddiginél fontosabb platform lett, ami határokon átívelő kapcsolatokat eredményez, így új kapukat is megnyit. Így történt ez a Sky Fanatic életében is. Egy nemzetközi jótékonysági koncert fellépői lettek idén. A projekt a koronavírus miatt ezúttal online valósult meg, de a miskolci zenekarra sokan felfigyeltek.
Advent a szimfonikusokkal
A Miskolci Szimfonikus Zenekar muzsikájáról, valamint az igazi adventi hangulatról sem kell lemondania a közönségnek az idei, járvány sújtotta évben. Az együttes a Miskolc Televízióval együttműködve, egyenesen az otthonokba viszi a meghitt hangulatot.
Kórházlelkészként jézusi nyitottsággal szolgál
A beszélgetéseink során sokan megnyílnak, és odafordítják a tekintetüket, ahová eddig talán nem: Isten felé. Ilyenkor egy mag a szívükbe hullik; valami olyat tapasztalnak meg, ami vagy már akkor, vagy csak évek múltán, de szárba szökik – vallja Gecse Attila.
Megjött az első hó
Ahogyan ígérte a meteorológia, megérkezett az első hó szombat délelőtt, még csak havas eső formájában.
Fejlődő pályára állítaná a MiProduktot
Boros Attila, a cég ügyvezetője a Miskolc Televízió közéleti magazinműsorában a vállalattal kapcsolatos céljairól is beszélt a közelmúltban.
Az ország legnagyobb karácsonyfája lett az Avasi kilátó
Különleges helyzetekben különleges megoldásokra van szükség ahhoz, hogy mindennapi életünkből ne tűnjenek el nyomtalanul legalább azok az apró, hétköznapi örömök, amelyek nélkül már-már elviselhetetlenné válnak a nehéz időszakok.
Online konzultációt tartott a képviselő-testület
A megszokott havonkénti közgyűlési ülések helyett online konzultációt tartott csütörtökön a miskolci képviselő-testület.
Shetlandi póni csikó született a miskolci állatkertben
A kis jövevény néhány nappal azelőtt látta meg a napvilágot, hogy az állatkert a járványhelyzet miatt átmenetileg bezárta volna a kapuit a látogatók előtt.
MVK Zrt.: Számítunk véleményére!
Naponta utazik buszon-villamoson, vagy csak hébe-hóba? És mivel jár még a városban? Amikor az MVK járműveit veszi igénybe, rendszerint elégedett az utazással? Időben odaért, kényelmesnek találta, a járművet kellően tisztának – vagy kevésbé?
Nem várhatott tovább a tetőszigetelés
Új szigetelést kap a MiProdukt székhelyének teteje. Ez egy évek óta megoldásra váró probléma a beázások miatt. Az utóbbi időszak nagy esőzései még tovább rontottak a helyzeten. A fejlesztés ebben az évben a második volt, hiszen nyáron már kicserélték a varroda lámpáit.
Mi történne egy miskolci vegyi baleset esetén?
Pénteken ezúttal azért ült össze az operatív törzs a MIÖR központjában, hogy modellezzék: egy szimulált vegyi baleset esetén kinek milyen feladatai vannak. A védelmi gyakorlat során elhangzott: Miskolc felkészült egy ilyen eseményre, gyors és hatékony intézkedéseket tudnak hozni, és biztosított a hatékony információáramlás is.
Új buszmegálló és több járatváltozás
A Déli Ipari Parkban dolgozók kérésére december elsejétől új megállóhellyel bővül a 45-ös autóbuszvonal - közölte az MVK Zrt.