Ugrás a tartalomra

Miskolc

Képgaléria
Illusztrációk Magyarországon is, most Miskolcon
Miskolc
Péntektől látogatható az első Budapesti Illusztrációs Fesztivál válogatott anyaga a Miskolci Galériában. Az illusztráció műfaját népszerűsítő felhívásra mintegy kétszáz alkotó több mint 2500 műve érkezett be. Ezek közül több mint százhatvan darabot állítottak ki, amelyek november 29-ig tekinthetőek meg.
Félrevezette a hatóságot egy kis fizetési előlegért
Miskolc
Egy ötvenéves férfi kitalált rablási történetet adott elő a rendőrségnek, ám, amikor nyomozni kezdtek, bevallotta, a feljelentéséből semmi sem igaz, csak azért találta ki, hogy erre hivatkozva fizetési előleget kérhessen főnökétől. Tette büntetőeljárást von maga után.
Aszfaltozás miatt teljes lezárás lesz a Kossuth utcában
Miskolc
A végéhez közeledik a kivitelezés.
Gyermekétkeztetés az őszi szünetben
Miskolc
Az őszi szünetben is biztosítja a gyermekek étkeztetését a miskolci önkormányzat, a benyújtott kérelmek alapján.
Most minden más, mint tavasszal volt
Miskolc
Révész János, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója volt vendége a Miskolc TV-nek. A Miskolci Napló adásában beszélt szigorításokról, átalakulásokról és jövőképről is.
Képgaléria
Miskolci „éremesőt” hozott a 33. Bitskey Zoltán-emlékverseny
Miskolc
A 33. Bitskey Zoltán-emlékversenyt október 9-10-én hívták életre Miskolcon, a Kemény Dénes Városi Sportuszodában. A hagyományosan színvonalas, valóságos miskolci „éremesőt” produkáló viadalra 330 úszó fogadta el a rendező Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Úszó Szövetség és a Miskolci Sportiskola Nonprofit Közhasznú Kft. meghívását.
Búcsúzik versenytáncosként a legeredményesebb miskolci páros
Miskolc
Eljött a nap, 14 év után októberben visszavonul a versenytánctól a miskolci Süttő Roland-Tombácz Anikó páros.
Mi a közös Balázsékban, Kokóban és a TrollFociban?
Miskolc
Egy dolog biztosan: nevüket, arcukat adták ahhoz, hogy az SMA-ban szenvedő, kazincbarcikai baba, Zsombi megkapja a több mint 700 millió forintba kerülő kezelést, és a lehető legteljesebb életet élhesse. A család versenyt fut az idővel, hitüket próbára teszi, hogy a sikerek mellett lassan halad a gyűjtés. Megbízható önkéntesek jelentkezését is várják.
Odafigyelést kér, és családtaggá válhat
Miskolc
Komposztáló fakereteket kaphatnak az érdeklődők a miskolci polgármesteri hivatalban, azokat használva a „zöld” törekvések részévé válhatnak maguk is.
Minősíthetetlen stílusban gyalázta a polgármestert a Borsod Online
Miskolc
Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala megdöbbenve tapasztalta, hogy a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány tulajdonában álló Borsod Online hivatalos Facebook-oldalán a Veres Pál polgármester negatív covid tesztjéről és karanténban végzett munkájáról szóló cikk alá a Borsod Online magazin "szerző" címkével azt kommentelte:
Három szettben nyert az Újpest
SportMiskolc
AZ Újpest vendéglátóként három játszmában kerekedett a DVTK fölé a női röplabda Extraliga szombati játéknapján.
Sok eső várható a héten
Miskolc
Sok eső várható a héten. Lehűlés is lesz, egyre kevesebb helyen megy 20 Celsius-fokra a maximum, helyenként hajnalban már fagyra is készülni kell - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Bodor a levele – szüreti élményre jelentkezhet!
Miskolc
Rozsdás levelek, hideg, elmúlás – ez az ősz, ugyanakkor egészségtől kicsattanó szőlőszemek és közös dalolászás a tőkék között – ez a szüret, aminek felejthetetlen hangulata van. Jelentkezni Sándor Zsolt miskolci borásznál lehet.
Az ifjúságért indult párbeszéd
Miskolc
Az Ifjúségi Tanács előkészítő fórumát tartották meg csütörtökön a polgármesteri hivatalban. Az eseményen részt vett az ifjúsággal foglalkozó helyi intézmények, civil- és ifjúsági szervezetek képviselői, valamint az önkormányzat kijelölt tisztségviselői.
Perceken belül elfogták a feltételezett rablót
Miskolc
A rendőrök őrizetbe vették azt a férfit, aki Miskolcon egy belvárosi szálloda recepciósát fenyegette meg, hogy adjon neki pénzt, különben súlyosan bántalmazza.
A rendőrök őrizetbe vették a bántalmazót
Miskolc
A bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfi önként jelent meg a rendőrségen meghatalmazott védőjével.
Új díszkivilágítást kaphat az Avasi kilátó
Miskolc
Az épület felújítása a tervek szerint jövőre kezdődik, a beruházás része a régi, elavult világítás cseréje is.
Rosszul lett a színész, így más ugrott be helyette
Miskolc
Különös, nem várt esemény történt szombat este a Miskolci Nemzeti Színházban: Szegedi Dezső színművész rosszul lett, még mentő is jött érte. Ma már otthon van szerencsére. Az esti előadásban azonban más játszott helyette.
Képgaléria
Múzeumok Őszi Fesztiválja a Fazola-kohónál
Miskolc
Idén is szerveztek programokat a Fazola-kohóhoz, ahol szeizmikus műszerek bemutatója, beszélgetés a 250 éves diósgyőri kohászatról, gyerekprogramok és tárlatvezetés is szerepelt a kínálatban.
Képgaléria
Elveszítette veretlenségét az Aluinvent DVTK
SportMiskolc
A Női Kosárlabda NB I. A-csoportjának 3. fordulójában a Csata együttesét fogadta az Aluinvent DVTK női kosárlabda csapata és noha jól kezdte a találkozót, a következő három negyedet már a vendégek nyerték, akik végül hatpontos 79-73-as győzelemmel távozhattak a Generali Arénából.