Ugrás a tartalomra

Miskolc

Szüreti felvonulás a Bulgárföldön
Miskolc
Hagyományteremtő céllal szerveztek szüreti felvonulást a Bulgárföldi Szolgáltatási Központ és Gondozóház és a MIÓVI Bulgárföldi Tagóvodája közösen október 4-én. 
Nyugdíjemelést és negyedévenkénti nyugdíjkorrekciót javasol a DK
MiskolcBelföld
A megélhetési válság, a nyugdíjak elértéktelenedése, a jövőtől való félelem az, ami leginkább foglalkoztatja Miskolcon az embereket. Ez derül ki a Demokratikus Koalíció miskolci szervezete által indított Miskolcról őszintén program beszélgetésein - írják közleményükben.
Tíz-tizenöt százalékkal nőhet jövőre a minimálbér és a garantált bérminimum
MiskolcGazdaságBelföld
November második felében nagy valószínűséggel alá lehet írni a jövő évi bérmegállapodást, hogy a piac szereplői minél hamarabb megismerjék, mi várható a következő évben, és fel tudjanak készülni - nyilatkozta Czomba Sándor államtitkár.
Körjáratok – Miskolcon újdonság, de számos előnyük van
Miskolc
Az Újgyőri főtérről induló 29-es járatok útvonala meghosszabbodik, az Avas kilátótól a Hideg soron és a Győri kapun keresztül jutnak el az Újgyőri főtérig. A 39-es autóbuszok ugyanezen az útvonalon fognak járni, csak éppen az ellenkező irányba.
Benjámin Netanjahu: a Hamász minden tagja halott ember
MiskolcVilág
A Hamász iszlamista terrorszervezet minden tagja halott ember - jelentette ki Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az újonnan megalakult, vészhelyzeti egységkormány első közös sajtótájékoztatóján szerda este.
MINAP-INDÍTÓ (2023.10.12.) - IDŐJÁRÁS, ÚTINFORM, LEVEGŐMINŐSÉG, HOROSZKÓP
EgészségKörnyezetCelebhírekMiskolc
Visszatér az őszi napsütés és a nyárias meleg, akár 28 fok is lehet. Front nem lesz, de a vérnyomás liftezhet fel-le.
Egy perc Miskolc
MiskolcKörnyezet
Egy percben a város legfontosabb híreivel.
Közel mínusz tizenhárom fokot mértek hétfő hajnalban a Bükk-fennsíkon
KörnyezetTudományMiskolc
A Mohos-töbörben október 9-én hajnalban komoly mínuszokat mértek.
Ítélet született a társuk szájába füvet, kavicsot és homokot tömő iskolások ügyében
BűnügyMiskolc
Előkészítő ülésen döntött a Miskolci Törvényszék a fiatalkorú vádlottakról, akik úgy terrorizálták egy iskolatársukat, hogy az életveszélyes állapotba került.
„Énekelni gyönyörűség, énekelni jó!” – elkezdődött az egyházzenei kórustalálkozó
KultúraMiskolc
Zsoltárénekléssel kezdődött a Veczán Pál Egyházzenei Kórustalálkozó a Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégiumban. Vasárnapig még négy helyszínen, és csaknem hatszáz fellépővel várják az egyházi zenét kedvelő közönséget. 
DK: Leplezd le Orbánt!  Miskolcon
MiskolcBelföld
A Miskolcról őszintén program keretében utcai kitelepüléseket szervez a Demokratikus Koalíció októberben és novemberben.
Az új menetrendre figyelmeztette az avasiakat Szilágyi Szabolcs
Miskolc
De az MVK sofőrjeinek helyzetére is kitért a Velünk a Város DK-s önkormányzati képviselője a most szombaton életbe lépő járatsűrítések és -módosítások kapcsán tartott szerdai sajtótájékoztatóján.
Három avasi utcában szünetel a fűtés és melegvíz-szolgáltatás csütörtökön
GazdaságMiskolc
Távhővezeték üzembehelyezése miatt szünetelni fog a távhőszolgáltatás az Avas II. ütemének egy részén.
Tíz éves pályacsúcs dőlt meg a húszéves Üveghuta-kupán
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az október 8-án, vasárnap megrendezett XX. Üveghuta-kupa elnevezésű hegyi kerékpáros időfutam versenyen Valent Márk, a magyar U23-as válogatott erőssége megdöntötte a 2013 óta fennálló pályacsúcsot.
minap indíto belváros
MiNap-indító(2023.10.11.) - Időjárás, útinform, levegőminőség, horoszkóp
Miskolc
Északkelet-Magyarországon borult marad az ég, a légszennyezettségi adatok alapján az igazi fűtésszezon (rossz bakanccsal, marmonkannával a kazánban) még nem indult meg: Miskolc levegője jó.
Veres Pál polgármester: idén 14 ezer forintra nő a Salkaházi-támogatás összege
MiskolcKultúraSzabadidő
Miskolc polgármestere - a Velünk a Város frakció képviselőinek jelenlétében - rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy idén 14 ezer forintra nő a Salkaházi Sára Miskolc Program támogatása. A városvezető beszélt a programhoz kapcsolódó ajándékokról is.
Kozmikusan szürreális képpel nyert Lenkey-Tóth Péter fődíjat
KultúraMiskolc
Lenkey-Tóth Péter festőművész vehette át a 69. Vásárhelyi Őszi Tárlat fődíját vasárnap az Alföldi Galériában - számolt be a Librarius. 
Új menetrend lép életbe október 14-én, szombaton
Miskolc
Miskolc önkormányzatának Közlekedésszervező Osztálya új menetrendet tervezett, amelyet a növekvő utasszámok és az egyre magasabb szolgáltatási szint iránti törekvés indokolt - figyelmeztet keddi közleményében az MVK.
Egy perc Miskolc: Csapadékvíz elvezetés, változik a menetrend, kórustalálkozó
Miskolc
Az utóbbi 24 óra legfontosabb helyi hírei egy percben.
Legendás Edda dalok, eredeti Edda tagokkal a Zártosztályon
KultúraSzabadidőMiskolc
Október 21-én, szombaton az Ady Endre Művelődési Házban rendezik meg a Zártosztály 10 éves jubileumi koncertjét. A műsorban szerepelnek a 1985-86-87-ben általuk írt és előadott számok, többek között: a Gyere őrült, a Veled vagyok, a Lisztománia, a Változó idők, az Ünnep, a Kör, és még jó néhány akkori legendás Edda dal.