Ugrás a tartalomra

Ideiglenes megoldás az egyeztetésen

Kujan István
Utoljára módosítva
2020. január 18. szombat 16:29
Az önkormányzat másfél hónapos próbaidőre bevezeti az új forgalmi rendet, miközben több alkalommal is forgalomszámlálást hajt végre a Görögszőlő-Andor utca útszakaszon.
Helyiek és civil szervezetek képviselői egyeztettek a városvezetéssel. Fotó: Végh Csaba

Elfogadták a városvezetés Görögszőlő-Andor utca forgalmi rendjével kapcsolatos javaslatát azok a helyiek és a civil szervezetek képviselői, akiket kerekasztalbeszélgetésen fogadott szerdán Veres Pál polgármester, Varga Andrea alpolgármester és Ignácz Dávid jegyző a Városházán. A mintegy kétórás, helyenként heves vitát hozó megbeszélés azzal kezdődött, hogy Veres Pál polgármester felelevenítette: októberben buszmegállókat újítottak fel az Újgyőri piacnál, emiatt a Görögszőlő és az Andor utcát egyirányúsították a belváros felé, hogy ezzel is elősegítsék a gyorsabb haladást. A munkák végeztével, december közepén aztán visszaállt az eredeti forgalmi rend.

Március elején vizsgálják meg, hogy szükséges-e a forgalmi rend további módosítása. Fotó: Juhász Ákos

Ezzel azonban nem mindenki értett egyet. Deák-Bárdos Mihály önkormányzati képviselő – több mint ötven helyi nevében – megkereste a polgármestert azzal, hogy az egyirányúsítás jó volt a Nemzetőr és a Károly utca között – mondták az őt megkereső lakók –, mert az nekik és az itteni intézményeknek is kedvez. Az egyirányúsítás mellett kardoskodók táborából Szilágyi Csaba és Csutorás Géza mondta el véleményét a kerekasztal-beszélgetésen. Fő érvük az volt, hogy a Károly utcában több intézmény is működik, nagy itt a forgalom, zsúfolt a szakasz, gyakorlatilag egy sávot a parkoló autók foglalnak el. A Görögszőlő-Andor utca ellenben kihasználatlan, üres.

Az egyirányúsítás január 13-ától, hétfőtől lépett volna életbe, civilszervezetek – a Kerékpáros Miskolc Egyesület (KME) és a Zöld Kapcsolat Egyesület (ZKE) – és több környéken élő is tiltakozásának adott azonban hangot. Attól tartanak ugyanis, hogy a Görögszőlő-Andor utca forgalma jelentősen megnő a belváros felé, ami nemcsak a helyiek életét keserítené meg, de gyakorlatilag ellehetetlenítené a biciklisek és a gyalogosok közlekedését is a szakaszon. Kunhalmi Zoltán, a KME elnöke kifejtette: a Diósgyőr és a belváros között közlekedő biciklisek egyedül ezt az útvonalat tudják igénybe venni. Az egyirányúsítással megnő az autósforgalom, ha bedugul az Újgyőri főtér, hiszen véleménye szerint az autósok kerülőútként választják majd ezt a szakaszt. Elmondta, online petíciót indítottak „a miskolci Andor utca rendjének, nyugalmának megvédéséért”.

Fotó: Végh Csaba

F. Nagy Zsuzsanna, a ZKE elnöke emlékeztetett, évekkel ezelőtt már benyújtott egy javaslatot az itteni forgalmi renddel kapcsolatban. „Azóta nem történt semmi a gyalogosok, iskolások érdekében ezen a szakaszon”, hangoztatta. A nagyobb forgalmi teher esetén meglátása szerint „komolyabb balesetek” lehetnek. Azt mondta, amíg nem biztosított a gyalogosok biztonságos közlekedése, addig nem kellene változtatni a renden. – Akkor tudom elfogadni a szakasz forgalmi rendjének bármilyen módosítását, ha a gyalogosok, biciklisek járható felületet kapnak zebrákkal, valamint közlekedési táblákat is kitesznek – emelte ki. Erdei Sándor és Deák-Bárdos Mihály önkormányzati képviselő is felajánlotta, hogy képviselői alapja terhére fekvőrendőröket helyeznek ki, kijavítanák az utat, és – ha az út szélessége engedi – járdát is építtetnének. Az Andor utcaiak képviseletében Vámosi Bertalan és Vascsák Roland volt jelen a megbeszélésen. Szerintük a helyiek életét ellehetetlenítené a változtatás.

Az egyeztetésen végül a polgármesteri hivatal javaslatára egy olyan megoldás született, amelyet minden résztvevő elfogadott, illetve tudomásul vett. A menetrend a következő: az Avar – Károly utca közötti szakasz a belváros irányába egyirányúvá válik január 21-étől. A forgalomszámlálás a héten elkezdődött, a József utcánál mérik az Andor utcán áthaladó gépjárműforgalom számát. Elsőként csütörtökön, majd pénteken, hétvégén és hétfőn, reggel fél 7-től délelőtt 10 óráig tart a számlálás, majd ezt február utolsó két hetében megismétlik a szakemberek. Az így nyert adatok ismeretében a városvezetők és az ott lakók, valamint a civilek március elején megvizsgálják, szükséges, vagy sem a forgalmi rend további módosítása.

További hírek

Olvasnivaló