Ugrás a tartalomra

Világ

Olaszország egész területén elrendelték a legmagasabb fokozatú óvintézkedéseket
Világ
Az új koronavírus okozta járvány terjedése miatt egész Olaszországra kiterjesztik a legmagasabb fokozatú óvintézkedéseket - jelentette be hétfőn este Giuseppe Conte olasz miniszterelnök.
Elhunyt Max Von Sydow
Világ
Meghalt Max Von Sydow svéd színész, akit többek között Az ördögűző, a Hannah és nővérei, a Különvélemény, a Viharsziget és Ingmar Bergman számos klasszikus filmjének (köztük A hetedik pecsét, A nap vége, és a Tükör által homályosan) színésze. 90 évet élt.
Jelentősen esett az olaj ára
Világ
Meredeken, közel harmadával csökkent a kőolaj világpiaci ára hétfőn a határidős jegyzésekben annak nyomán, hogy Szaúd-Arábia csökkentette az árakat, és bejelentette, hogy jelentősen növeli, napi 10 millió hordó fölé, nyersolaj-kitermelését áprilisban - közölte az MTI.
Budapesten járt az első regisztrált szerb fertőzött
Világ
Szerbiában is megjelent az új típusú koronavírus, pénteken az egészségügyi miniszter jelentette be, hogy Magyarországról hazatért szabadkai férfinál mutatták ki a vírus jelenlétét.
Nem oldódott meg a politikai patthelyzet Izraelben
Világ
Nem hozott egyértelmű döntést, és ezzel a politikai patthelyzetet sem oldotta meg az izraeli parlamenti választás - értékelt a helyi média a szavazatok több mint 99 százalékának összeszámlálása után, szerdán.
Jól van a világ egyetlen ismert albínó orangutánja
Világ
2018 decemberében engedtek szabadon a borneói esőerdőben a világ egyetlen albínó orangutánját.
Lengyelországban is megjelent a vírus
Világ
Lengyelországban is megjelent az új típusú koronavírus - közölte szerdán a kormány.
Megkezdődött a magyar harckocsik összeszerelése Németországban
Világ
A napokban Münchenben megkezdődött azoknak a Leopard 2A4 típusú harckocsiknak az összeszerelése, amelyekkel a Magyar Honvédség idén megkezdi páncélos fegyvernemének fejlesztését - közölte a nemzeti védelmi ipari és védelmi célú fejlesztésekért, valamint a haderő-modernizáció koordinálásáért felelős kormánybiztos, Maróth Gáspár titkársága.
Hatalmas "űrhóembert" képez a két összeolvadó fehér törpe
Világ
Egy hatalmas hóemberalakú, soha nem látott légkörű csillagot fedezett fel egy nemzetközi csillagászcsoport, az égi objektum két fehér törpecsillag lehet, amelyek éppen csak elkerülték a megsemmisülést, és egy kisebb, sűrű csillagba olvadnak össze - adta hírül a BBC News honlapja.
Az idei volt a legcsapadékosabb február az Egyesült Királyságban
Világ
Az idei volt a legcsapadékosabb február az Egyesült Királyságban a rendszeres időjárási mérések 1862-es kezdete óta - idézte kedden a BBC hírportálja a brit meteorológiai szolgálat (Met Office) jelentését.
Peking ellenlépéseket ígér, miután Washington korlátozta a kínai állami sajtó amerikai működését
Világ
Peking ellenlépéseket helyezett kilátásba kedden, válaszul arra, hogy Washington bejelentette, korlátozza a kínai állami média Egyesült Államokban dolgozó munkatársainak számát.
A kőkorszaki vadászó-gyűjtögetők is úgy használták a "közösségi hálót", mint a mai ember
Világ
Már 300 ezer évvel ezelőtt, a kőkorszaki vadászó-gyűjtögető emberek is úgy használhatták közösségi hálójukat, mint ahogy a mai emberek. Az erről készült tanulmány egy nemzetközi kutatócsoport a Science Advances folyóiratban publikálta.
Európa-liga döntőt rendeznek a Puskás Arénában
SportVilág
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) hétfői döntése alapján 2022-ben a budapesti Puskás Arénában rendezik az Európa-liga döntőjét.
Tengeri gátrendszer védhetné meg Európát az emelkedő tengerszint hatásaitól
Világ
Az Északi-tengeren Skócia és Norvégia közötti 475 kilométer hosszú és egy Franciaország és Délnyugat-Anglia közötti 160 kilométeres gát védhetné meg Európa több mint 25 millió lakóját a várhatóan több méteres tengerszint-emelkedés következményeitől a következő évszázadokban holland kutatók szerint.
Dupláz a nyár Ausztráliában
Világ
Az ausztrál nyarak már kétszer olyan hosszúak, mint a telek a klímaváltozás okozta hőmérséklet-emelkedés nyomán - derült ki a meteorológiai adatok legfrissebb elemzéséből.
Már hét Michelin-csillagos étterme van Horvátországnak
Világ
A Pag szigetén található novaljai Boskinac és a korculai LD Terrace étterem kapott újonnan egy-egy Michelin-csillagot a híres gasztronómia kalauz ítészeitől idén, és ezzel már hét Michelin-csillagos étterem van Horvátországban - adta hírül a horvát sajtó.
Ausztria újabb rendőröket küld a magyar-szerb határ megfigyelésére
Világ
Ausztria újabb rendőröket küld Magyarországra, a magyar-szerb vasúti forgalom megfigyelésére - jelentette be Karl Nehammer belügyminiszter az ORF Zib2 című műsorában. A tárcavezető arról is beszélt: Ausztria kész arra, hogy szükség esetén megvédje határait.
Finom, tápláló és egészséges, de rendkívül büdös
Világ
Német tudósok megfejtették, hogy miért olyan büdös Délkelet-Ázsia közkedvelt gyümölcse, a durián.
Csökkent a kínai feldolgozóipar teljesítménye februárban
Világ
Soha nem látott mélypontra zuhant a kínai feldolgozóipar teljesítménye februárban az új típusú koronavírus-járvány következtében - derült ki a Caixin Insight Group kínai kutatóintézet és az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató közös felméréséből.
Lehet, hogy az ön arcát is ellopták?
Világ
Egy hárommilliárd arcot tartalmazó adatbázist hekkeltek meg.