Ugrás a tartalomra

Belföld

Vasárnap is folytatódik a napos, őszi idő
Belföld
A hőmérő higanyszála továbbra is húsz fok felett tetőzik majd napközben. 
Szektorsemlegessé tenné a kis- és közepes vállalkozások rezsitámogatását a DK
MiskolcBelföld
A Demokratikus Koalíció azt kéri, hogy tegyék szektorsemlegessé a kis- és közepes vállalkozások rezsitámogatását - mondta szombati, online sajtótájékoztatóján Dávid Ferenc, az ellenzéki párt parlamenti képviselője, gazdasági árnyékminisztere.
Kétszázezer forintos rezsiutalványt javasol a rászorulóknak a Párbeszéd
MiskolcBelföld
A Párbeszéd kétszázezer forint értékű rezsiutalványt javasol minden olyan háztartásnak, amelyben az egy főre jutó jövedelem nem éri el az átlagbért. A támogatást négy hónap alatt fizetnék ki, havi ötvenezer forintos részletekben - ismertette az elképzelést egy szombati, online sajtótájékoztató a párt frakcióvezetője.
Energiaválság: fürdőt zárnak be Szegeden és Mezőkövesden is
Belföld
A szegedi Anna Fürdőt december végétől, a mezőkövesdi Zsóry Fürdő egy részét viszont már október 17-étől bezárják.
Orbán: Utasítottam a pénzügyminisztert, hogy 2023 végére feleakkora legyen az infláció, mint most
Belföld
A miniszterelnök a Kossuth rádióban arról beszélt: megkérte a jegybankelnököt, és utasította a pénzügyminisztert, hogy a következő év végére a jelenlegi inflációt mindenképpen "felezzék meg", és vigyék le úgy, hogy legalább egyszámjegyű legyen. A kormányfő azt is elmondta, hogy elkezdik postázni a nemzeti konzultációs íveket.
Nagyrészt napos, száraz idő várható a hétvégén
KörnyezetBelföld
Az éjszakák továbbra is fagymentesek lesznek, délutánonként 20 Celsius-fok körüli maximumok várhatók - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
Az éttermek mar felzárkóztak Ausztriához : bécsi árak az étlapokon...
GazdaságBelföld
Az infláció és az energiaválság miatt majdnem ugyanolyan drágák lettek az éttermek Budapesten, mint Bécsben, de még így is a túlélésért küzdenek a havi 8-10 milliós forintos rezsiárak mellett.
Rangos elismerést kapott a csodás bükki kerékpárút
SzabadidőMiskolcKörnyezetBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Megválasztották az Év Erdei Kerékpárútját.
Spórolnának a rezsin, kormányablakok zárnak be télre
MiskolcBelföld
„Változik egyes kormányablakok nyitvatartása novembertől” – tájékoztatta a Miniszterelnökség az MTI-t, ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy átmenetileg, a téli hónapokra bezárnak egyes kormányablakokat - írja a Telex.
Plágiumgyanú miatt vizsgálja a Kodolányi Egyetem a tankerületi vezető ügyét
OktatásBelföld
A Kodolányi rektora belső vizsgálatot indít a kölcseys tanárokat kirúgó tankerületi vezető plágiumgyanús szakdolgozata miatt.
Székesfehérvár: a focistadion is bezár
SportGazdaságBelföld
Cser-Palkovics András polgármester másfél hónapra leállítaná a fehérvári stadion fűtését - írja a HVG.
Elengedik a minimumpontszámot és az emelt szintű érettségi követelményét
OktatásBelföldMiskolc
Már jövőre életbe lép a minimumpontszám és az emelt szintű érettségi követelményének eltörlése, ami a Miskolci Egyetem felmérése szerint nem jár együtt a minőség romlásával – hangsúlyozta Horváth Zita rektor. A felvételi eljárás 2023-ban és 2024-ben érvénybe lépő új szabályairól az Oktatási Hivatal és a Miskolci Egyetem közös tájékoztatót tartott.
Dorogon a polgármesteri hivatalban is lekapcsolják a távfűtést
GazdaságBelföld
Az óvodák, a bölcsőde, a gondozási központ - és az állami fenntartású intézményeket - kivéve nem lesz távhőellátás a közintézményekben - számolt be a HVG.
Publicus: a többség támogatja a tanárok tiltakozását
OktatásMiskolcBelföld
A megkérdezettek 96 százaléka hallott már arról, hogy polgári engedetlenséggel és sztrájkkal tiltakoznak a pedagógusok, többségük – 69 százalék – pedig támogatja is a tanárok törekvéseit, derül ki a Publicus Intézet Népszava számára készített felméréséből - számolt be a 24.hu kedden.
Az egekben a WC-papír ára
GazdaságBelföld
A higiéniai papírtermékek a kétszeresükre drágulhatnak az év végéig tavaly szeptemberhez képest - közölte a Vajda-Papír Kft. az MTI-vel, hozzátéve, hogy ellátási hiánytól ugyanakkor nem kell tartani.
Több mint 20 százalékkal nőttek az árak szeptemberben
GazdaságBelföld
Szeptemberben a fogyasztói árak átlagosan 20,1 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal.
Magyarország egyelőre fenntartja a kijevi nagykövetség működését
BelföldVilág
Magyarország a kiújult kijevi rakétacsapások ellenére egyelőre fenntartja ukrajnai nagykövetsége működését, a bajba került, segítségre szoruló emberek a külképviseleten tudnak jelentkezni - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Berlinben.
Orbán Viktor a twitteren
MiskolcBelföld
Elindult Orbán Viktor hivatalos twitter-oldala - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke hétfőn.
Két termálfürdőt bezárnak Nyíregyházán
GazdaságBelföld
Az energiaárak drasztikus emelkedése miatt a nyíregyházi Júlia Fürdő, valamint a Hotel Fürdőház wellness részlege október 10-től átmenetileg, határozatlan időre bezár, írja a Termál Online az intézményeket üzemeltető Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. közleményére hivatkozva.
Folytatódik a nyugodt őszi idő sok napsütéssel
Belföld
A héten folytatódik a nagyrészt napos, száraz őszi idő, bár kisebb záporok előfordulhatnak. A legmagasabb hőmérséklet 15-20 fok között alakul, a hét vége felé kissé melegebb lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5 és 11 fok között valószínű, de az északi völgyekben hidegebb is lehet, és hajnalban pára- és ködfoltok képződhetnek - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.