Belföld
Brutálisan visszaesett a hazai mozik látogatottsága a járvány miatt
A mozik több mint hetven százalékkal kevesebb vendéget fogadtak tavaly, mint 2019-ben, de megtorpant a hazai filmgyártás is.
Szúnyoggyérítés: a vízparti területekre fókuszál a katasztrófavédelem
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a Hernád mentén folytatódnak a biológiai kezelések.
Száznál is kevesebb az új fertőzött
A kórházban lévők száma hatszáz alá csökkent, 67-en vannak lélegeztetőgépen.
Levélben köszöntötte Orbán Viktor a pedagógusokat
Orbán Viktor miniszterelnök levélben mondott köszönetet a magyar pedagógusoknak az egész éves munkájukért - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke vasárnap.
Karácsony: a Fudan-üggyel kezdjük Magyarország visszafoglalását a hatalomtól
A Fudan-üggyel kezdjük Magyarország visszafoglalását a hatalomtól - jelentette ki Karácsony Gergely főpolgármester szombaton a fővárosi Kossuth téren, a kínai Fudan Egyetem budapesti kampuszának létrehozása ellen meghirdetett demonstráción.
Harminc évvel ezelőtt indult el az első InterCity-vonat Magyarországon
Harminc évvel ezelőtt, 1991 júniusában indult el Magyarországon az első InterCity (IC)vonat Budapestről Miskolcra, a távolsági szolgáltatás alapját jelentő járatokat ma már évente mintegy 10 millióan választják - hangzott el a jubileum alkalmából tartott sajtótájékoztatón szombaton Miskolcon, a Tiszai pályaudvaron egy retró IC-szerelvény előtt.
Tokió 2020 - Emlékérmét bocsátott ki az MNB
A Magyar Nemzeti Bank pénteken emlékérmét bocsátott ki a nyári tokiói olimpia és a paralimpia tiszteletére.
Enyedi és Mundruczó filmjei a cannes-i fesztiválon
Két magyar rendező filmje is meghívást kapott a 74. cannes-i filmfesztivál hivatalos programjába: Enyedi Ildikó A feleségem története című alkotása az Arany Pálmáért versenyezhet, Mundruczó Kornél Evolúció című új filmjét pedig a seregszemle idén létrehozott új szekciójában, a Cannes Premiere (Cannes-i bemutató) elnevezésű válogatásba került be – jelentette be csütörtökön Thierry Frémaux, a világ legjelentősebb filmes szemléjének művészeti igazgatója párizsi sajtótájékoztatóján.
Hamvas Béla bútoraiból rendeztek be olvasósarkot a szentendrei könyvtárban
Szombattól Hamvas Béla eredeti bútorait is használhatják a látogatók a nevét viselő szentendrei könyvtárban kialakított olvasósarokban – mondta el az MTI-nek Tóth Máté igazgató.
Meghalt 18 beteg, 315-tel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon
Meghalt 18, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 315 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön, kiemelve: eddig 5 227 318 embert oltottak be Magyarországon, közülük 3 732 252-en már a második adag vakcinát is megkapták.
Változnak a rendszámtáblák jövő nyártól
A három betűből és három számból álló jelenlegi rendszámtáblákból néhány éven belül már nem lehetne többet kiadni. A szükséges informatikai és egyéb fejlesztések elvégzése után ezért 2022. július 1-jétől négy betűből és három számból álló rendszámtáblákat vezetnek be - jelentette be szerdán az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) stratégiai és parlamenti államtitkára.
Koronvírus: húsz alatt a halálos áldozatok száma
Már csak 965 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 114-en vannak lélegeztetőgépen.
Velünk a Város: a Fidesz-kormány COVID elleni harca megbukott
Miskolcon március 4-ig 324-en vesztették életüket a járvány miatt.
Viharos szél, zivatar és akár jégeső is jöhet vasárnap
Esernyőket elő, kapucnikat fel: vasárnap is esni fog.
Állásportált fejlesztettek a turizmusban dolgozók számára
Díjmentes turisztikai állásportált fejlesztett a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány.
Járvány: egyre kevesebben vannak lélegeztetőgépen
A kórházban lévők száma kilencvenhattal, a lélegeztetőgépen lévőké pedig héttel csökkent egy nap alatt.
Koronavírus: ezer alatt a kórházban ápoltak száma
Ilyenre legutóbb a második hullám elején, októberben volt példa.
Két nagyszínpaddal és nemzetközi fellépőkkel rendezik meg az EFOTT-ot augusztusban
Két nagyszínpaddal és nemzetközi produkciókkal rendezik meg az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóját (EFOTT) augusztus 11-15 közt a Velencei-tónál - közölték a fesztivál szervezői csütörtökön.
Csütörtök délutánra állhat helyre a menetrend a Budapest-Hatvan-Miskolc vonalon
Várhatóan csütörtökön 14 óra után állhat helyre a menetrend a Budapest-Hatvan-Miskolc és a Budapest-Újszász-Szolnok-Békéscsaba vonalon, miután elhárították a korábbi műszaki problémát - közölte a Mávinform az MTI-vel.