Ugrás a tartalomra

Szijjártó: veszélyt jelent a fegyverszállítások engedélyezése

Létrehozva
Az Ukrajnába irányuló fegyverszállítások betiltása a biztonságot, "azok esetleges engedélyezése - ahogy a baloldal szorgalmazza - pedig a veszélyt jelenti" - közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán.
Kép
Fotó: hvg.hu

Szijjártó Péter bejegyzésében kifejtette, "amióta háború zajlik Ukrajnában, itthon folyamatosan vita tárgya az, hogy milyen álláspontot képviseljünk Magyarország békéjének, biztonságának megőrzése érdekében".

"A kormány világos döntéseket hozott: nem küldünk sem katonát, sem fegyvert, és nem engedjünk azt sem, hogy rajtunk keresztül szállítsanak halált okozó fegyvereket Ukrajnába" - fejtette ki. A "baloldal ezzel ellentétes álláspontot képvisel - folytatta -: ők küldenének fegyvert, sőt akár katonákat is, a fegyverszállítmányok áthaladásának tilalmát pedig egyenesen árulásnak nevezték". "Holott ez utóbbi veszélyességéről - ha korábban nem voltak vele tisztában - tegnap végérvényesen meggyőződhetett mindenki: az oroszok támadást intéztek egy Lengyelországtól alig húsz kilométerre fekvő támaszpont ellen, ahol szakértők szerint külföldről érkezett fegyverszállítmányokat tároltak" - közölte a külügyminiszter.

Hangsúlyozta: reméli, most már mindenki érti, "ha nem tiltottuk volna be a fegyverszállítmányok áthaladását Magyarországon, akkor azok átadására a magyar-ukrán határon került volna sor, az pedig a tegnapihoz hasonló támadás veszélyét okozta volna Kárpátalja területén, a magyar-ukrán határ közelében". "Épeszű ember nem akarhatja ezt!" - jelentette ki. Szijjártó Péter aláhúzta, "mi világosan döntöttünk és ki is tartunk a döntésünk mellett: Magyarország nem sodródhat bele a háborúba!".

Ez is érdekelhet

Izrael megtámadta Iránt
Világ
Izrael megelőző csapást mért Iránra - jelentette be szombat reggel Jiszrael Kac izraeli védelmi miniszter. Az IRNA iráni állami hírügynökség mindeközben robbanásokat jelentett Teheránból.
Elnapolták a nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
VilágEgyház
A nagyváradi városvezetés kérésére egy későbbi, egyelőre ismeretlen időpontra halasztották Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát hétfőre tervezett kilakoltatását. A szerzetes mintegy 200 támogatójának körében, a premontrei templom lépcsőjén, szakadó esőben várta a végrehajtót, de nem érkezett meg.
Marco Rubio: egy kérdésre szűkültek a tárgyalások
Világ
Az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások Donyeck megye azon ötödének birtoklása körüli kérdésre szűkültek, amely jelenleg nincs orosz felügyelet alatt – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter szombaton.