Belföld
Lázár János: kicsit balfék módon viselkedtünk
Megszólalt az építési és közlekedési miniszter az M30-as újjáépítésének csúszása miatt.
Pozitív az adategyeztetési mérleg az egyszerűsített foglalkoztatásban is
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) április óta három ütemben kezdeményezett adategyeztetést azoknál a cégeknél, amelyek ugyan bejelentették az egyszerűsített foglalkoztatást, ám a járulékbevallásukban nem szerepeltették a munkavállalót. Az eljárások mérlege pozitív: a vállalkozások 80 százaléka együttműködött – közölte a NAV.
Orbán Viktor: lesz 14. havi nyugdíj
Lesz 14. havi nyugdíj - jelentette be Orbán Viktor kormányfő csütörtök este a Facebook-oldalán.
Bizonytalanná vált a Sziget Fesztivál jövője
Már csak jogi formalitás a Sziget jövőjének biztosítása, látszik a többség az új hatósági szerződés mögött - írta a főpolgármester csütörtökön a Facebook-oldalán.
MI-startupok finanszírozására indít tőkealapokat a kormány
A források elsősorban kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységeket finanszíroznak majd, különös figyelmet fordítva a mesterséges intelligencia fejlesztésére és gyakorlati alkalmazására – mondta a nemzetgazdasági miniszter a Népkerti Vigadóban, ahol a BOKIK által életre hívott Kopátsy Klub következő ülését tartották csütörtökön.
Milliós drogbiznisz: fiatalkorú bukott le Miskolcon
Fiatalkorú gyanúsított ellen indult eljárás miskolci drogbiznisz miatt.
Senki nem látja úgy Lillafüredet és Miskolcot, mint a miskolci fotós
Horváth Csongor miskolci fotós csodálatos képei felkerültek a Magyarország 365 online galériájába, a Palotaszállóról készült fotója pedig az albumba is bekerült.
Gulyás Gergely: február 28-ig marad, és további termékkörökkel bővül az árréscsökkentés
A kormány döntött az élelmiszerekre és drogériai termékekre vonatkozó árréscsökkentés fenntartásáról, és azt 2026 február 28-ig meghosszabbították - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón. Gulyás Gergely jelezte: decembertől további termékekkel bővül az érintett élelmiszerek köre.
Az út szívekben mérhető
A miskolci csapat nemcsak a kaland miatt indul újra a 2026-os Budapest–Bamako Rallyn.
Nagyrészt fátyolfelhős idő várható
Délelőttig csapadék nem valószínű, majd délutántól elszórtan kisebb eső, zápor előfordulhat.
Megjelent a madárinfluenza egy pecsenyekacsa-tartó gazdaságban
Az állomány felszámolása azonnal megkezdődött, a járványügyi nyomozás folyamatban van – közölte a hatóság szerdán a honlapján.
Nagy Márton: két-három-négy éven belül jöhet a 14. havi nyugdíj
A miniszter szerint a 14. havi nyugdíj lenne a legjobb módja annak, hogy a nyugdíjasok részesüljenek a reálbér-emelkedésből.
Kisebb csomag, magasabb ár – kevesebb szaloncukor jut a karácsonyfára idén?
Horror áron a slágerédesség.
Küzdelem az illegális személyszállítás ellen – ismét tüntettek a budapesti taxisok
Szerdán ismét tüntettek a budapesti taxisok, több tucat autóval tartottak tiltakozó demonstrációt a Fővárosi Közgyűlés ülésezése alatt a Városháza előtt.
„Szabad szentestét” követel a Jobbik Miskolcon is
A párt szerint méltatlan, hogy sok magyar munkavállalónak szenteste napján is dolgoznia kell, vagy előzetesen „ledolgoztatják” velük az ünnepet.
A meteorológust is meglepte, milyen fordulat jön az időjárásban
A vártnál változékonyabb időjárás várható.
Két diósgyőri védő is kerettag
A magyar férfi felnőtt jégkorongválogatottra a Nemzetek Európai Kupája keretében három mérkőzés vár.
Buday Pétertől, az erdészet elhivatott vezetőjétől búcsúznak
Az erdők és vadak embere volt, akinek élete a természet iránti alázatról szólt.
Az szja-mentesség mellett is jár a családi kedvezmény
A háromgyerekes anyák kedvezménye minden más kedvezményt megelőz, először ezt kell érvényesíteni az adóalapból.