Borsod-Abaúj-Zemplén
Családbarát munkahely lett a megyei önkormányzat
Játszószobával bővült a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat épülete, amit kedden adott át Bánné dr. Gál Boglárka, a megyei közgyűlés elnöke, dr. Alakszai Zoltán kormánymegbízott és dr. Lupkovics Beáta jegyző.
Célegyenesben Zsombi, de a család még nem mer felhőtlenül örülni
Már csak szűk 150 millió forint hiányzik, és a kazincbarcikai, SMA-val küzdő Zsombi megkaphatja a hőn áhított kezelést. Addig sem tétlenkednek azonban, az állandó tornázásnak és az eddigi kezeléseknek megvan az eredménye.
Árad a Sajó, utakat zártak le a megyében
A Sajó áradása miatt két út egy-egy szakaszát zárták le kedden Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - közölte az MTI-vel a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője.
Halálos balesetet okozott Sárospatakon – három év börtönbüntetést kapott
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa a mai napon hirdetett ítéletet annak a férfinak az ügyében, aki próbaidős rendőrként ittasan egy idegen gépjárművel okozott halálos balesetet Sárospatakon.
Szünetel az ügyfélfogadás a Sárospataki Járási Hivatalban
A Sárospataki Járási Hivatal Kormányablakában február 8-án és 9-én – technikai okok miatt – minden ügyfélfogadás és ügyintézés szünetel, így a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ügyfélfogadása is.
Másodfokú riasztásokat adtak ki az ónos eső miatt Borsodban
Ónos eső miatt másodfokú riasztásokat adott ki Borsod-Abaúj-Zemplén megye egyes járásaira az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ), ezért a katasztrófavédelem arra kéri az ott élőket, hogy ha tehetik, ne üljenek autóba - mondta Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője.
Rendőrök segítettek a mozgássérült asszonyon
Szabó Dávid őrmester gyújtott be a kályhába annak a mozgásában korlátozott taktaszadai nőnek, aki segítséget kért a rendőrségtől.
Négy dílert fogtak el a nyomozók Borsodban
Az új pszichoaktív anyaggal kereskedő férfiakat a rendőrök őrizetbe vették.
A pénzéért tette a szépet a nőnek
Azzal a hátsó szándékkal csábította el a tehetős családból származó fiatal lányt a férfi, hogy majd később megszerzi vagyonát és gondtalanul él a szakítás után.
Csak a kerék- és cipőnyomokat kellett követniük
A rendőrök előállították azt a perkupai fiatalembert, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy ellopta egy falubelije motorját.
Régi-új formát ölt a Megyeháza ikonikus helyisége
A Megyeháza megannyi rendszert, embert, eszmét szolgált már. Helyt adott börtönnek, levéltárnak, az alispánnak, a szocializmus tanácsának, ma pedig a Díszterem ad otthont a modern demokrácia üléseinek. Ez az emblematikus helyiség történetiségén túl, nemes díszítettségével kiérdemelte a legpatinásabb terem „címét”. Mennyezetképein megelevenednek az önkormányzás és a megye szimbólumai.
Megépülhet a szirmabesenyői körforgalom
Biztonságosabb lesz a közlekedés ezen a szakaszon.
Kismacska, főzőlap, szőnyeg - meglepő, mi mindent hagynak el az utasok
A közlekedési cégek tapasztalatai szerint bármit képesek vagyunk a járműveken hagyni.
A helyi vöröskereszt is részesült az országos fejlesztésből
Egy defibrillátort, egy nagyteljesítményű nyomtatót és tíz laptopot vettek.
Beleesett a forró levesbe
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 29 éves nő ellen életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt. Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben – tárgyalás mellőzésével – büntetővégzésben felfüggesztett fogházbüntetést indítványozott.
Hamis Euróval indultak kocsit venni
A két férfi úgy gondolta, mindent jól kiterveltek, a rendőrök mégis túl jártak az eszükön.
Elsőfokú figyelmeztetés havazás miatt Borsodban
Vasárnaptól visszatér a télies időjárás, ezért a közútkezelő munkatársai már szombat estétől elkezdték a szükséges helyeken a megelőző sószórási munkákat, s azokat folyamatosan végzik - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vasárnap az MTI-vel.
Kimondta első szavait a kis Zsombi
Az orvosok korábban azt jósolták, hogy a gerincvelői izomsorvadásban szenvedő kisfiú nehezen tanul majd meg beszélni, de Zsombi erre nemrégiben rácáfolt.
Egy nap alatt négy őzt gázoltak el Borsod-Abaúj-Zemplén megyében
Egy nap alatt négy őzt gázoltak el Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - közölte a rendőrség csütörtökön a honlapján, ahol a járművezetőktől azt kérték: fokozott óvatossággal vezessenek, és ahol a vadveszélyt tábla is jelzi, lassítsanak. Különösen a kora reggeli és az esti órákban nagymértékű vadmozgásra is lehet számítani.
Hatezer maszkkal támogatta a szirmabesenyőieket a S.E.G.A.
A pandémia kezdete óta megtanulhattuk, milyen fontos az összefogás, mind magánemberek, mind cégek számára. Ennek megfelelően a Starters E-Components Generators Automotive Hungary Kft. is szeretett volna hozzájárulni a biztonsághoz leendő otthonukban.