Ugrás a tartalomra

DÍJKITŰZÉS – NETTÓ egymillió FORINT A NYOMRAVEZETŐNEK 

Létrehozva
A december közepén Bódvalenkén elkövetett emberölés bűntett elkövetőjének azonosítása és elfogása érdekében tűzött ki nyomravezetői díjat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője.
Kép
Fotó: RTL

Bejelentés alapján jelentek meg a járőrök 2022. december 16-án a délelőtti órákban egy bódvalenkei lakásnál, ahol holtan találták az ott lakó nőt. A helyszíni szemle során megállapítást nyert, hogy a nő halálát idegenkezűség okozta, oly súlyosan bántalmazták, hogy a helyszínen elhunyt.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást folytat emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

Az ügyben a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva a rendőr-főkapitányság vezetője nettó 1.000.000 forint, azaz egymillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki. A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki az elkövető személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, melyek segítségével az elkövető azonosítható, bűnösségére a gyanú megalapozottá válik, és információit az eljárás során ismerteti. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére a szükséges intézkedéseket megteszi. A rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli.

A díjkitűzés visszavonásának jogát a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője fenntartja.

A rendőrség kéri, hogy aki a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-46/514-506-os telefonszámon. Továbbá a 107-es vagy 112-es központi segélyhívó telefonszámok a nap 24 órájában fogadják a bejelentők hívásait. A névtelenség megőrzése mellett is tehetnek bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefon tanú zöldszámán, de ezen túlmenően a 06-70/197-6313-as telefonszám is rendelkezésre áll. 

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.