Ugrás a tartalomra

Bűnügy

Unokázós csalókat fogtak a borsodi rendőrök
Bűnügy
Már őrizetben van az a három férfi, akik egy nyékládházi idős asszonytól több mint két millió forintot csaltak ki.
Lopott kártyáról vett fel pénzt
Bűnügy
A férfi valószínűleg nem tudta, hogy az ATM szokott felvételeket készíteni. A rendőrök most az azonosításához kérik a lakosság segítségét.
Gyermeket gázolt a kerékpáros, majd elhajtott a helyszínről
Bűnügy
A miskolci rendőrök a lakosság segítségét kérik a kerékpáros azonosításához.
Kórteremben erőszakolt meg egy beteget
Bűnügy
A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság őrizetbe vette azt a férfit, akivel szemben szexuális erőszak elkövetése miatt indított eljárást – írja a Police.hu.
Élményprogramot vitt a számozott utcákba a rendőrség
Bűnügy
A lakosság vagyonbiztonsága érdekében a rendőrség az elmúlt évhez hasonlóan idén is folytatja országos kampánysorozatát. Legutóbb Miskolcon, az úgynevezett számozott utcákban jártak a rendőrök.
Fel akarta gyújtani az anyját
Bűnügy
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 41 éves férfi ellen emberölés előkészületének bűntette miatt.
Lekapcsolták a beszerzőkörútról hazatérő drogdílert
Bűnügy
Rendőrök csaptak le egy beszerzőkörútról hazatérő kábítószer-kereskedőre szombaton Győrben, a Hollandiából behozott kábítószergyanús anyag feketepiaci értéke 3 millió forint - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda vasárnap a police.hu-n.
Tragédiába torkollott a családi vita
Bűnügy
Életveszélyes sérülést okozott feleségének az a férfi, aki önkezével végett vetett életének Miskolcon.
Drága volt a légyott
Bűnügy
A rendőrök őrizetbe vették azt az alsózsolcai lányt, aki partnerét elkábította, majd ellopta pénzét.
Villamos elé vágott a kerékpáros
Bűnügy
Baleset történt a sétálóutcában, sokáig állt a villamos forgalom.
Beszólt a sofőrnek, megverték
Bűnügy
A Szerencsi Járási Ügyészség vádat emelt egy 42 éves férfi ellen súlyos testi sértés bűntette miatt.
Féltékeny volt, kézzel és seprűnyéllel verte halálra élettársát
Bűnügy
Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt vádat emelt egy 49 éves férfi ellen a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség.
Új börtön épült Miskolcon
Bűnügy
Munkahelyeket is teremt a most elkészült új szárny.
Felismerik? Betört egy pékségbe
Bűnügy
Az egyik felsőzsolcai pékségbe tört be az a férfi, akinek az azonosításához a nyomozók a lakosság segítségét kérik.
Felgyújtották a nyilvános WC-t
Bűnügy
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy fiatalkorú férfi ellen rongálás vétsége miatt.
Börtönt kapott a veszélyhelyzet idején kórházi dolgozókra támadó férfi
Bűnügy
Három év börtönre ítélte a Szolnoki Járásbíróság nem jogerősen azt a férfit, aki a veszélyhelyzet idején sértegette, bántalmazni akarta az őt ellátó kórházi dolgozókat - tájékoztatta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség kedden az MTI-t.
Az internetes zaklatás évekre összetöri az áldozatokat
Bűnügy
A fiatalokat célzó internetes zaklatás (cyber bullying) évekre összetöri az áldozatokat – mondta Ormos Zoltán internetes szakjogász hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Eldurvult a vita Mezőcsáton
Bűnügy
A rendőrök a helyszínen elfogták azt a férfit, aki vitapartnerének egy késsel súlyos sérülést okozott.
Rendőrökre támadó férfiakat ítéltek szabadságvesztésre
Bűnügy
Az ózdi, illetve a hajdúböszörményi bíróság rendőrökre támadó férfiakat ítélt szabadságvesztésre gyorsított eljárásban - tudatta Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője csütörtökön közleményben.
Életfogytiglant kapott a nyéstai emberölés egyik vádlottja
Bűnügy
Súlyosabb fegyházbüntetésre ítélte a másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla a nyéstai emberölés vádlottjait, akik vascsővel vertek halálra egy idős asszonyt; az egyik vádlott életfogytiglani büntetést kapott - közölte a táblabíróság szóvivője szerdán az MTI-vel.