Ugrás a tartalomra

Bűnügy

Volt, akire majdnem egymillióért sózta rá az árut
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénBulvárBűnügyHavaria
Kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt tartóztattak le egy férfit. Kristályt árult Miskolcon és Felsőzsolcán.
Diákot vert, felfüggesztettet kapott a kollégiumi felügyelő
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A férfi éjszakai szolgálat során került szóváltásba egy diákkal, akinek hátracsavarta a kezét, majd többször meg is ütötte a fiút.
Magának utalta ki a diákok bérét a trükkös adminisztrátor
MiskolcBűnügy
Az iskolaszövetkezet korábbi munkatársa ráadásul mindezt már korábbi munkahelyén is eljátszotta, a bíróság most három év börtönnel díjazta tettét.
Szabadnapon is szolgálnak
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Egy körözött férfit fogott el szabadidejében az Ózdi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja.
Káddal védte unokáját a miskolci nagymama – vádat emeltek a férfi ellen
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki előbb bántalmazta élettársát, majd annak védelmére siető nagymamáját is meg akarta ütni. Az idős asszony egy műanyag káddal próbálta megvédeni magát és unokáját – a dulakodás közben azonban megsérült.
Fegyverrel fenyegetőzött az észak-borsodi kis településen, felfüggesztettel jutalmazta a bíróság
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A vádlott egy az udvarára berúgott labda miatt próbált megijeszteni egy gyereket és annak családját.
Titkos főzetért álltak sorba, adóbírságon osztoznak
Borsod-Abaúj-ZemplénGazdaságBűnügy
Gyanús jövés-menésre lettek figyelmesek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei egy Heves vármegyei szeszfőzdénél, ami a nyilvántartások szerint elvileg, felújítás miatt zárva tartott.
Kutyaharapásért próbaidőt kapott a gondatlan gazda
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Súlyos testi sértés vétsége miatt emeltek vádat egy férfi ellen, akinek gondatlan magatartása következtében az ingatlana udvaráról kiszökött kutya az utcán gyalogosan közlekedő férfira rátámadt és többször megharapta.
bilincsben kezek letartóztat.jpg
Körömi nő a rácsok mögött kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a nőnek a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint kábítószerrel kereskedett a Borsod vármegyei Köröm településen.
A miskolci önkormányzat igyekszik kiszorítani a prostitúciót a lakott területekről
MiskolcÉletmódBűnügy
Továbbra is feszültségeket szül Miskolcon a türelmi zóna ügye, amelyet 2021-ben Miskolc akkori önkormányzata jelölt ki a szexmunkásoknak. A koncepció azonban nem működött.
Rémálom Miskolcon
Digitális nyomozás: egy mobil buktatta le a miskolci rablót
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBulvárBűnügyHavaria
A kamasz bántalmazta az áldozatot, majd elvette a táskáját és mobiltelefonját, amely végül kulcsszerepet játszott a felderítésben.
Felkavaró részletek a szendrői erőszakról
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Hét év szabadságvesztésre ítélte a törvényszék a kiskorú rokonával erőszakoskodó férfit.
Easy rider, öcsém! Gondolta az ittas férfi, és motorra pattant
Borsod-Abaúj-ZemplénBalesetBűnügy
A részegeket a jó Isten is védi, szokták mondani.
hőkamerás drón Neptun
Hőkamerás drónokkal és kutyás egységekkel keresték a bükkszentkereszti férfit
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBulvárBűnügyHavaria
Sürgős riasztás érkezett a Neptun Búvár Klub és Mentőcsapathoz. Egy 38 éves bükkszentkereszti férfi otthonából ismeretlen helyre távozott és nem tért haza.
Autóbuszt és házakat fosztogatott a fiatalkorú
Borsod-Abaúj-ZemplénBulvárBűnügyHavaria
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, aki a gyanú szerint autóbuszt rongált meg, több családi házba is betört, sőt egy alkalommal a helyszínen tetten is érték.
Tömegverekedés Miskolcon. Fotó: Facebook/Hollósy András
Tömegverekedés a miskolci Villanyrendőrnél: mi történt vasárnap hajnalban?
MiskolcBűnügyHavaria
Nagy port kavart a hír, hogy két társaság összeverekedett Miskolc belvárosában vasárnap hajnal. Az ügy részleteiről Kovács László Csaba, a MIÖR vezetője árult el részleteket.
Százötvenezerért tizenhárom év uzsora, hétmilliós kamattal
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Az Encsi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi és egy nő ellen uzsora bűntette és más bűncselekmény miatt, akik százötvenezer forintot adtak kölcsön egy nőnek, és azt követelték, hogy ennek fejében tizenhárom éven keresztül, havi százezer forintot törlesszen.