Ugrás a tartalomra

Bulvár

Áramszolgáltató alkalmazottainak adták ki magukat, több mint egymilliót loptak
Bűnügy
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 37 éves és egy 29 éves férfi ellen kifosztás bűntette miatt.
Tilos a piroson át! – többtucatnyian vették figyelmen kívül a jelzést
BűnügyMiskolc
Harminchat járművezető hajtott tovább a jelzőlámpa tilos jelzése ellenére Miskolcon egy hét alatt. A rendőrök mindegyikükkel szemben intézkedtek.
Halálos motorbaleset Kazincbarcikán
Baleset
Kórházi ellátása közben halt meg az a férfi, aki motorozás közben egy oszlopnak ütközött Kazincbarcikán.
Kigyulladt egy istálló Gesztelyen
Havaria
Kidobta a hangfalat a második emeletről
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást egy 36 éves helyi férfival szemben.
Megvédte a miskolci villamosvezetőt a bátor nő
BűnügyMiskolc
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 29 éves férfi ellen zaklatás vétsége miatt.
Bigámista lenne, de nő, és magyar
BűnügyBelföld
Kettős házasság miatt indult eljárás egy magyar nő ellen, aki 2015-ben Írországban, majd három év múlva Magyarországon is férjhez ment – közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője pénteken.
Keveselte az alamizsnát a garázda kéregető
Bűnügy
A miskolci rendőrök előállították azt a férfit aki azért fejelte le egy autó motorháztetejét, mert nem volt megelégedve az adománnyal.
Italozás után meg akarta késelni vendéglátóját
Bűnügy
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 31 éves férfi ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt.
Letartóztatták a rablással gyanúsított fiatalokat
Bűnügy
A Miskolc belvárosában vehette el a kiskorú sértettől a hangszóróját az a két fiatalkorú gyanúsított, akiknek április 6-án letartóztatását rendelte el a Miskolci Járásbíróság.
Rablás után vett egy ásványvizet
Bűnügy
A rabló bement abba boltba ásványvizet vásárolni, ahová percekkel azelőtt bemenekült a támadás sértettje. A rendőrök azonosították, majd elfogták a támadót. A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát - olvasható a rendőrség honlapján.
Tűz volt a fővárosi Szent Margit Kórházban
Havaria
Tűz volt a Szent Margit Kórház egyik kórtermében, az esethez nagy erőkkel vonultak a fővárosi hivatásos tűzoltók, akik rövid idő alatt eloltották a lángokat - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-vel kedden hajnalban.
Herbál miatt támadtak Miskolcon
BűnügyMiskolc
Már őrizetbe is vette a rendőrség azt a két fiút, aki Miskolcon támadott meg három fiatalt. A rabolt hangszórót herbálra cserélték.
Tűz volt a hatvani kórházban
HavariaBelföld
Kigyulladt egy kórterem a hatvani kórház egyik épületszárnyának első emeletén vasárnap hajnalban – tájékoztatott a katasztrófavédelem.
Megbírságolták az oroszok a Twittert
CelebhírekVilág
A mikroblog-szolgáltató nem először kapott büntetést az orosz tömegtájékoztatási és távközlési hatóságtól, ráadásul nem is csak ők kerültek a szervezet célkeresztjébe: május elején a Google ügyét tárgyalják.
Halálos autópályabaleset – a bíróság szerint nem lehetett elkerülni az ütközést
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Szerdán ítéletet hirdetett a Mezőkövesdi Járásbíróság annak a vádlottnak az ügyében, akivel szemben az M3-as autópályán történt halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozása miatt indult büntetőeljárás.
Vodkarablás késsel
Bűnügy
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 17 éves fiatalkorú férfi ellen felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt.
Bezárta a szobába, majd késsel követelte a sértett pénzét a gyanúsított
Bűnügy
A Kazincbarcikai Járásbíróság letartóztatását rendelte el annak a gyanúsított férfinak, aki a lakásába hívta ismerősét, majd kést fogott rá és elvette a pénzét.
Felniszettet és cipőt loptak
BűnügyMiskolc
Az egyenruhások a helyszín közelében elkapták a két férfit, akik megpróbálták elrejteni a szajrét. Nem sok sikerrel, a rendőrök azokat is megtalálták.