A Magyar Nemzeti Levéltár Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Levéltár igazgatójának fő célja az volt, hogy megmutassa, mi történt 1956-ban Miskolcon.
– Mi az, ami itt másként történt, mint a többi településen? Miben volt más a borsodi forradalom, miben voltunk előrébb vagy éppen hátrébb? Ezekre a sarokpontokra helyeztem a hangsúlyt az előadásomban. Ezek a pontok összefüggnek azzal is, hogy Miskolcon már korábban is nagyon erős munkásmozgalmi hagyományok voltak. A Kommunista Párt helyi vezetése ezért igyekezett az események élére állni, azzal a jelszóval, hogy „ha valamit nem tudsz megakadályozni, akkor állj az élére”. Ennek köszönhető az az önmagában is különleges helyzet, hogy a Magyar Dolgozók Pártja megyei bizottságának első titkára, Földvári Rudolf látszólag teljes mellszélességgel a forradalmi követelések élére állt. Ő vezetett el egy munkásküldöttséget Nagy Imréhez, aki a forradalmi követelések közül az elsők között fogadta el a miskolciakét, ami azért is fontos, mert abban már szerepelt a szovjet csapatok kivonulásának követelése is – mondta Kis József.
Kettős szerepek
Kis József szerint a kommunisták aktivitása teljes mértékben sohasem sikerült.
– Így a forradalom mindennapjain ez a kettősség végig meglátszott: a párt-, illetve a tanácsi funkcionáriusok ugyanúgy alakítói voltak az eseményeknek, mint azok a tömegek, akik meg akartak szabadulni a Rákosi-korszaktól és a szovjet rémuralomtól. Ennek volt a következménye az is, hogy a miskolci születésű Grósz Károly – aki 1988-ban ellenforradalommal próbálta riogatni a rendszerváltozásra áhítozó társadalmat – az első napokban maga is aktívan kivette a részét az események alakításából Miskolcon, ami miatt később fegyelmi eljárás is indult ellene. Nem sokon múlt, hogy Grósz Károlyt az 1956-os tevékenysége miatt 1957-ben le nem tartóztatták és bíróság elé nem állították. Ezt nyilvánvalóan azok, akik csak az 1988-as Grósz Károlyt ismerik, nehezen tudják elképzelni – mondta a szakember.
Vezető vidéki város voltunk
– Miskolc másik nagy különlegessége az volt, hogy nem pusztán a helyi forradalmi események alakításában játszott szerepet, hanem igazi regionális zászlóvivő volt – fogalmazott Kis József. – Mivel itt már október 25-én elég markáns követelések fogalmazódtak meg, és az országban talán elsőként megalakult a megyei munkástanács, a környező megyék mind a borsodi megyeszékhelyre tekintettek. Egymást váltották a legkülönbözőbb küldöttségek a szomszédos megyékből. Konkrétan annyira egyetértettek a Diósgyőri Magyar Állami Vas-, Acél- és Gépgyár (DIMÁVAG), vagyis a későbbi miskolci Diósgyőri Gépgyár (DIGÉP) 21 pontos követelésével, hogy azt tekintették a forradalom alapvető célkitűzésének; ilyen mértékben volt hatással a környező települések eseményeire, így volt ez például Nyíregyházán. Ebből következett az is, hogy a forradalom későbbi napjaiban – dunántúli mintára – Miskolcon alakult meg az Észak- és Kelet-Magyarországi Nemzeti Tanács, amely gyakorlatilag a kelet-magyarországi megyék forradalmi szervezeteit kívánta összefogni és a munkájukat összehangolni. Az itt megalakult szervezetnek természetesen miskolci vezetői lettek Mihala Ferenc és Darin Sándor egyetemi oktatók személyében, akik ezért utóbb súlyos börtönbüntetést szenvedtek – mondta.
A miskolci gyár óriási hatása
Az igazgató szerint a regionális szerep november 4-e után sem szűnt meg.
– A forradalom ugyanis nem pusztán 12 napból állt, hanem majdhogynem egy kéthónapos időszakot ölelt fel. A decemberi sortüzek, illetve a területi munkástanácsok december 9-ei megszüntetése vetett véget igazából az '56-os eseményeknek. Bár Miskolc, illetve a megyei munkástanács vezetőit november 5-én a Szovjetunióba deportálták, a munkásság követelésére muszáj volt őket visszaengedni, részben újraalakítani a munkástanácsot, és bevonni őket a hatalomba. Ebben nagyon nagy szerepet játszott az, hogy a válságos időszakban a Lenin Kohászati Művek nagyüzemi munkástanácsa állt a forradalmi követelések élére. Ők nem ijedtek meg sem a Budapestről ideküldött kormánybiztostól, sem magától a kormánytól. Amikor Pesten jártak a küldötteik, a kormánnyal folytatott tárgyalások során kérhetetlenül követelték, hogy engedjék haza a vezetőiket a Szovjetunióból, és a forradalmi követeléseket maradéktalanul valósítsák meg – mondta Kis József, aki hozzátette, ez a példás helytállás vezetett oda, hogy a Lenin Kohászati Művek gyűlésein november 13–15-én még a gyöngyösi és sztálinvárosi nagyüzemek küldöttei is részt vettek. Ez is fényesen bizonyítja, hogy a regionális szerep november 4-e után sem szűnt meg.
Kis József az 1956-os forradalom miskolci és megyei eseményeinek egyik legelismertebb, legfőbb kutatója. Hitelességét az általa feltárt és publikált levéltári források, a megtorlások pereit feldolgozó munkái, valamint a témában írt, alapműnek számító „Miskolc 1956” című önálló kötete és tanulmánysorozatai adják.
