Ugrás a tartalomra

Bulvár

Két nőt is kirabolt Miskolcon
BűnügyMiskolc
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akivel szemben kétrendbeli rablás miatt indult eljárás.
Rosszul lett a lány, a mellette álló férfi kifosztotta
BűnügyMiskolc
Tavaly január végén egy borsodi település buszmegállójában rosszullétre panaszkodott egy 12 éves kislány. A kétségbeesett gyermek a mellett álló férfitől kért segítséget, aki elvette tőle a mobiltelefonját.
Fának ütközött egy autó Taktabáj és Prügy között
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
A baleset következtében beszorult utast a szerencsi tűzoltók szabadították ki a gépjárműből.
Hajóbaleset Verőcénél: Őrizetbe vették a szállodahajó kapitányát
BalesetBelföld
Segítségnyújtás elmulasztása miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették a szállodahajó kapitányát pünkösdhétfőn.
Személyautó kamionnal ütközött, a sofőr meghalt
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az M43-as autópályán történt a baleset Maroslelénél, folyik a rendőrségi helyszínelés.
A legtöbb illegális fakitermelés vármegyénkben és Pest vármegyében van
BűnügyKörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) elkészítette a 2023-as év ellenőrzéseinek tapasztalatai alapján a hazai illegális fakitermelésről és kereskedelemről szóló összefoglalóját.
Halálos hajóbaleset történt Verőcénél
Havaria
Kisgéphajó ütközött egy szállodahajóval szombat éjjel a Dunán, Verőce közelében, a balesetben ketten meghaltak, öt embert jelenleg is keresnek.
Tűz volt Lyukóvölgyben
HavariaMiskolc
Egy Nagy király-dűlői ház gyulladt ki a katasztrófavédelem szerint.
Gyilkosság történt Tiszaszederkényben
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elfogták a férfit, aki leszúrta élettársát, majd magán is súlyos sebeket ejtett.
Rövid és hosszú távon is rendeznék a kapualjakat
BűnügyMiskolcSzabadidőKörnyezet
Több irányból és az eddiginél is több szereplő bevonásával kezelné a belváros egyik legproblémásabb kérdését az önkormányzat.
Az ittas vezetők magas kockázati tényezőt jelentenek
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai húsz ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év tizenkilencedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna – derül ki a rendőrség sajtóközleményéből.
A jogász válaszol: Közvetítés büntetőeljárásban
BűnügyMiskolc
Miskolci olvasónk közlekedési balesetben megsérült. A balesetet okozó gépjármű vezetője ellen büntetőeljárás indult. Levélírónknak azt tanácsolták, hogy mint sértett, kezdeményezzen a nyomozó hatóságnál közvetítői eljárást.
Elfogták az életveszélyes bántalmazót
BűnügyMiskolc
Őrizetbe vettek egy novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyakat.
A martinkertiek és a szirmaiak észrevételei mentén intézkednek
BűnügyMiskolc
Cseléné Figula Edina önkormányzati képviselővel járta be Martinkertváros és Szirma problémásabb körzeteit a MIÖR szerda délelőtt.
Baleset miatt késnek a vonatok Miskolc irányába
BalesetBelföld
Kamion és tehervonat ütközött Adácsnál, mentőhelikoptert is riasztottak a baleset helyszínére.
Letartóztatásban a Tiszai pályaudvarnál történt emberölés gyanúsítottja 
BűnügyMiskolc
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte a Tiszai pályaudvarnál történt emberölés gyanúsítottjának letartóztatását. 
Életveszélyesre sikeredett a "kerékpár-kölcsönzés"
Bűnügy
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy felnőttkorú nő és két fiatalkorú férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntette és rablás bűntette miatt, akik egy időskorú férfitől a korábban kölcsönkért kerékpárját úgy vették el, hogy valamennyien ütlegelték, földre lökték, fejét rugdosták életveszélyes sérüléseket okozva.
Mielőtt megölte, még közösült áldozatával a tettes
BűnügyMiskolc
Egy cseh férfit gyanúsítanak a Tiszai pályaudvaron elkövetett gyilkossággal.
Elfogták a Tiszai pályaudvar környékén talált halott nő feltételezett gyilkosát
BűnügyMiskolc
A nyomozók egy 25 éves férfit vettek őrizetbe. A nő testén külsérelmi nyomok voltak.
Női holttestet találtak a miskolci Tiszai pályaudvarnál
BűnügyMiskolc
Holtan találtak egy nőt a miskolci Tiszai pályaudvar környékén szombat hajnalban, a rendőrség az ügyben emberölés gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen – írta a Police.hu.