Bulvár
Ruhatolvajok azonosítását kéri a rendőrség
A Miskolci Rendőrkapitányság ismeretlen tettesek beazonosításához kéri az állampolgárok segítségét.
Árokba hajtott egy autó Pálháza és Mikóháza között
A 3719-es út 8-as kilométerénél dolgoznak a tűzoltók és félpályán halad a forgalom.
Látta valaki Horváth Dzsenifert?
A lakosság segítségét kéri a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a 14 éves, kurityáni lány eltűnése ügyében.
Az utasok mellett csempész cigarettát is szállított egy román kisbusz
Egy kisbusznyi utas maradt le a repülőről, mert tudtán kívül kétezer doboz cigarettán ült.
Megyeszerte pusztított az éjjeli vihar
Kidőlt fákat, összetört autókat, forgalmi akadályokat, áramszünetet hagyott maga után az éjjel lecsapott vihar Miskolcon és a megye több településén. A meteorológia hétfőre is ismétlődő záporokat, zivatarokat ígér.
Hamis márkajelzéssel ellátott ruhákkal kereskedett
Menekülni próbált a NAV pénzügyőrei elől az a vietnámi nő, akinél több mint hétszáz ruhadarabot foglaltak le.
Korlátozott a vasúti közlekedés Nyíregyháza térségében éjszakai viharok miatt
Feszültségkimaradás miatt hétfő hajnaltól Görögszállás és Nyíregyháza között késésekre, helyenként pótlóbuszok közlekedésére kell számítani.
Osztálytársai megölésével fenyegetőző fiatalkorút tartoztattak le Miskolcon
Elrendelte egy osztálytársai megölésével fenyegetődző fiatalkorú gyanúsított letartóztatását a Miskolci Járásbíróság - tudatta a Miskolci Törvényszék honlapján szombaton.
A Szinvapark előtt fosztotta ki az eszméletlen férfit
Kifosztotta és sorsára hagyta, de a Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akivel szemben kifosztás bűntette és más bűncselekmény miatt indult büntetőeljárás.
Gyerekes csíntevés miatt akár tömegszerencsétlenség is lehet
A kődobálás veszélyes hobbi, ha az autópályán nagy sebességgel közlekedő gépjárművek szolgálnak céltáblául.
Behatolási kísérletek bent is, kint is – sok dolga volt a rendőröknek a BL-döntő alatt
Ötvenhárom embert őrizetbe vett a londoni rendőrség a Wembley Stadionban rendezett szombat esti Bajnokok Ligája-döntő idején elkövetett rendbontások miatt.
Hamis húszezreseket gyártott egy miskolci férfi
A beváltásban egy vajdácskai férfi és családtagjai segítettek, akik a hamis pénzzel főként sárospataki üzletekben vásároltak.
Gyermekpornográfia miatt házi őrizet
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a bűnügyi felügyeletét, akivel szemben gyermekpornográfia bűntette miatt indult büntetőeljárás.
Hazakísérte, kirabolta
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen rablás bűntette miatt, aki közös italozás után felajánlotta a sértett férfinak, hogy hazakíséri azonban útközben földre lökte és nadrágzsebéből elvette a pénztárcáját.
Letartóztatták az élettársát baltával bántalmazó férfit
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki egy borsodi településen baltával, késsel, fadarabbal bántalmazta élettársát.
Késdobáló férj kapta meg méltó büntetését
Egy férfi vacsora közben szóváltásba bonyolódott feleségével és a kezében lévő csontozó kést és villát eldobva belevágta a nő felső testébe.
Konyhakéssel hátba szúrta testvérét és erőszakoskodott – tizenegy év fegyház a jutalom
A Miskolci Törvényszék ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, aki egy családi vita során konyhakéssel hátba szúrta testvérét, más alkalommal a nyílt utcán fiatalkorú nőre támadt, intim testrészeit fogdosta.
Évente több tízmillió forintos kár éri az erdőgazdaságot falopások miatt
A rendőrséggel és a polgárőrséggel együttműködve küzd az Északerdő Zrt. az illegális fakitermelés ellen.
Baleset miatt van útzár a 3-as főuton Szikszónál
Baleset miatt teljes szélességében lezárták a 3-as főutat Szikszónál - közölte az Útinform péntek délelőtt a honlapján.