Ugrás a tartalomra

Bulvár

Elítélték a miskolci Kálvária kápolnánál történt szexuális erőszak elkövetőjét
BűnügyMiskolc
A Miskolci Járásbíróság előkészítő ülésen hozott ítéletet az ügyben.
Eszméletlenre vert egy hároméves gyermeket a részeg férfi
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntette és zaklatás vétsége miatt vádat emelt egy 28 éves férfi ellen a Miskolci Járási Ügyészség.
Az Állatok Világnapján jótékonykodtak a rendőrök
BűnügyMiskolc
Kutya- és macskatápot, valamint az állatok ellátásához szükséges kiegészítőket vittek a Miskolci Állatsegítő Alapítvány védenceinek kedden a megye rendőrei.
Téglával dobta meg áldozatát
BűnügyMiskolc
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 26 éves férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt, aki egy előző napi vitát követően, másnap haragosa lakására ment és az utcáról kiabálva verekedni hívta. Az udvaron tartózkodó időskorú férfi távozásra szólította fel, erre felkapott egy téglát és hozzávágta, életveszélyes sérülést okozva.
Húsznapos jogosítvánnyal szabálytalankodott, ötvenezres bírság járt érte
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Nem biztosított elsőbbséget a zebrán közlekedő gyalogosnak egy autó sofőrje, ráadásul pont a rendőrök előtt.
Drogdílerek nyomában a Szemtanú legújabb adásában (videóval)
BűnügyMiskolc
A Miskolc Televízió Szemtanú című bűnügyi magazinjának legfrissebb adásában ezúttal abba nyerhetünk betekintést, hogyan és miért fordít kiemelt figyelmet a rendőrség a kábítószer-terjesztő hálózatok felderítésére.
Mellkason szúrta áldozatát egy férfi - most letartóztatta a bíróság
BűnügyMiskolc
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akivel szemben többek között életveszélyt okozó testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.
Unokázós csalók ellen emeltek vádat
BűnügyBelföld
Vádat emelt egy 15 tagú bűnszervezettel szemben a Gyulai Járási Ügyészség, amelynek tagjai "unokázós" módszerrel becsapott idős sértettektől vettek el összesen közel tízmillió forintot - közölte az MTI-vel a Békés Megyei Főügyészség pénteken.
A prostitúcióra kényszerített Nóra szobájából kellett kiszabadulniuk
BűnügyMiskolc
Interaktív szabadulószoba érkezett Miskolcra csütörtökön. Az Escapevan-projekt lényege, hogy olyan feladatok megoldásával lehet „kiszabadulni” a szobából, amelyek a prostitúcióra kényszerített Nóra történetén keresztül mutatják be az emberkereskedelem problémáját.
Termesztett csendélet
Bűnügy
Munkába indult az a miskolci férfi, akit a rendőrök a kapuban feltartóztattak, mivel a gyanú szerint a feltételezett elkövető marihuánát termesztett.
Rendőrkézen az Avas-tető firkálói
BűnügyMiskolc
Néhány fiatal a közelmúltban összefirkálta az Avas-tető több pontját. Miközben felfújták neveiket a Horváth-tetőn található skate park betonelemére, néhány arra járó tetten érte és feltartóztatta őket, míg az értesített rendészek és rendőrök a helyszínre érkeztek.
Fára felakasztva herélte ki kutyáját
Bűnügy
Egy ároktői férfi fára felakasztva kiherélte kutyáját. A rendőrség büntetőeljárást indított az ügyben.
Telefontolvajokat fogtak az Újgyőrin a kamerák segítségével
BűnügyMiskolc
A pályaudvar egyik buszmegállójának padján elaludt valaki, telefonját pedig a karfára tette. Néhány arra sétálónak ez szemet szúrt, és eltették azt. A közelben lakó egyikük hazaszaladt az eszközzel, sőt még át is öltözött, azonban beazonosították a térfigyelő kamerák, így a Miskolci Önkormányzati Rendészet értesítése után a rendőrség forró nyomon lekapcsolta az elkövetőket.
Baseballütővel és baltával támadtak az éj leple alatt
BűnügyMiskolc
Az ítéleti tényállás szerint az I. rendű vádlott egy korábbi sérelem miatt akart elégtételt venni az egyik sértetten, ezért társaival együtt még 2020. november 20-án éjfél körül felfegyverkezve megjelentek a sértettek Rózsás dűlőben lévő háznál.
Brutálisan megverték a hazafelé sétáló házaspárt
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy 25 éves és egy 23 éves férfi ellen súlyos testi sértés miatt, akik egy borsodi kistelepülésen rátámadtak egy hazafelé sétáló házaspárra. Először a nőt bántalmazták, majd a feleségén segíteni igyekvő férfit olyan durván ütlegelték és rugdosták, hogy 8 napon túli gyógyuló bordatörést okoztak neki.
Drogos drogdílereket fogtak el a miskolci rendőrök
BűnügyMiskolc
A Miskolci Rendőrkapitányság nyomozói két fiatalt vettek őrizetbe, egyet pedig gyanúsítottként hallgattak ki.
Részegen, bedrogozva okozott halálos közlekedési balesetet - hat év börtönre ítélték
Baleset
A tudatmódosítók hatása alatt álló férfi a vezetést ráadásul ittassága ellen vette át józan társától, miután a kocsi megcsúszott a nedves úton.
Hét év szabadságvesztésre ítélték a miskolci gyújtogatót
BűnügyMiskolc
A Miskolci Törvényszék 7 év szabadságvesztésre ítélt csütörtökön egy nőt, aki azért gyújtott fel egy miskolci családi házat, hogy ott élő hozzátartozóit megölje.
bilincsben elítélve börtön.jpg
Elítélte a bíróság a közterület-felügyelőre támadó miskolci férfit
BűnügyMiskolc
Emellett a szolgálati kutyát és egy hajléktalanszálló dolgozóját is bántalmazta.
Megkerült az idős férfi 1 millió forintot tartalmazó táskája
BűnügyMiskolc
Egy őszi délután, vásárlás után egy férfi telefonált a rendőrségre. Elmondta, hogy elhagyta, vagy ellopták a kosárban hagyott táskáját, amiben közel egy millió forint, illetve iratok, telefon, és pénztárca volt. A szerv rövid úton felgöngyölítette az eltűnt fekete táska rejtélyét.