Bulvár
Ebben a kocsonyában pont nem volt béka
A szakácskönyvet is író amerikai színészt, Stanley Tuccit elbűvölte a kocsonya.
Tiszalúc + (kés x rablás) = elfogatás
Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Szerencsi Rendőrkapitányság egy 26 éves tiszalúci férfival szemben.
Alszol már, kölyök? Csak mert már fosztanálak...
A Miskolci Járásbíróság ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, aki az ítéleti tényállás szerint 2021. június 14-én délután az MVK Zrt. 3-as jelzésű autóbuszára szállt fel, ott észrevette az egyik ülésen helyet foglaló, éppen alvó kiskorú sértettet és mellette lévő táskáját.
Lopott kerékpárral tekert volna haza
Az encsi rendőrök egy órán belül visszaadták a kétkerekűt jogos tulajdonosának.
Halált okozó testi sértés miatt nyomoznak a rendőrök
A gyanú szerint Miskolcon egy férfi úgy megverte az egyik ismerősét, hogy az belehalt a bántalmazásba.
Földön kúszva kiáltozott segítségért
A fiatalkorú vádlott a sántítva, gyalogosan közlekedő időskorú nőt hátulról meglökte, a térdre esett áldozat kezéből kirángatta a táskáját, aztán a zsákmánnyal elmenekült a helyszínről.
Elfogták a miskolci útonállót
Egy óra alatt azonosították, majd elfogták a rendőrök azt a nőt, aki kirabolt egy másik asszonyt Miskolcon - számolt be kedden a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.
Így is útbaigazíthatnak a rendőrök
A Miskolci Rendőrkapitányság mellett a Kiképzőközpont is érdekes bemutatókkal készült a diákok számára az utóbbi napokban. A középiskolásoknak szóló programon a rendőri hivatás népszerűsítésén, míg az általános iskolásoknak tartott bemutatókon a baleset-megelőzésen volt a hangsúly.
Villamosba szaladt egy személyautó a Centrumnál
Nem adta meg az elsőbbséget, beleszaladt a villamosba egy személyautó csütörtök reggel a Corvin és a Széchenyi utca kereszteződésében.
Graffitiző fiatalt fogtak a rendészek
A rongálót a térfigyelő kamerákon keresztül szúrták ki a miskolci önkormányzati rendészek.
Megölte feleségét egy férfi Csengerben
Az idős férfi szóváltás után szúrta meg hitvesét, a rendőri kihallgatáskor beismerte tettét.
Perecesen folytatódik a MIÖR őszi intézkedéssorozata
Miskolc-Szirma és Martinkertváros után tovább folytatja az őszi intézkedéssorozatát a Miskolci Önkormányzati Rendészet, ahol a közterület-felügyelőkből és mezőőrökből álló járőrszolgálatok elsősorban az ingatlan tulajdonosok tisztántartási, valamint más, önkormányzati rendeletbe foglalt kötelezettségeinek betartására fókuszál.
Egy várakozó Audi is összetört a kedd délutáni balesetben
Senki nem sérült meg, de az anyagi kár jelentős.
Árnyékot vetett, kivágta
A felsőzsolcai férfinak nem tetszett, hogy a szomszéd tujái árnyékolják az udvarát.
Őrizetben a népkerti támadó
Bűncselekmény lett egy telefon-kölcsönkérésből Miskolcon - számolt be a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn.
Bordélyként használta az albérletét
A Miskolci Járásbíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzéssel döntött annak a vádlott nőnek az ügyében, aki 2021 januárjában kibérelt egy miskolci lakást, a szerződés szerint azonban azt albérletbe nem adhatta és oda másokat csak engedéllyel fogadhatott volna be.
Iskolai előadással igyekeznek a bűnözés elejét venni a rendőrök
A kábítószer fogyasztásnak, az Elf Bar használatának, a vasúti közlekedés biztonságának, és az internethasználatnak a veszélyei, az állatvédelem szükségessége, az iskolai erőszak megelőzési lehetőségei voltak a fő témái az elmúlt hetekben tartott előadássorozatnak.
Édesanyját védve, életveszélyesen megsebesítette apját
Egy csavarhúzóval okozott életveszélyes sérüléseket az édesanyjára támadó apjának a férfi.
Halálos baleset történt az M30-ason
Egy kamion sodorta el a leállósávban parkoló autó utasát, aki a jármű mellett tartózkodott Kistokaj közelében.
Életveszélyes sérüléseket okozott - elfogták a rendőrök
A rendőrök elfogták azt a férfit, aki – Miskolcon - előzetes szóváltást követően oly mértékben bántalmazta vitapartnerét, hogy az életveszélyes sérülést szenvedett.