Bulvár
Országszerte szondáztatják a járművezetőket a rendőrök húsvétkor
Tavaly nem ellenőrizték célzottan a járművezetőket húsvétkor, mert úgy gondolták, a korábbi években annyiszor felhívták a figyelmet az ittas vezetés veszélyeire, hogy már mindenki tudja: az alkohol és a vezetés összeegyeztethetetlen. Nem lett igazuk.
Ne csak az utakon, a bevásárlóközpontban is figyeljünk oda húsvétkor
A húsvéti ünnepekhez kapcsolódó hosszú hétvége alkalmával nemcsak az utak forgalma nő, hanem a bevásárlóközpontoké is. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság arra hívja fel a figyelmet, hogy vigyázzunk értékeinkre. Séfőrnagy ajánlásával pedig nemcsak jót tehet, de jót is ehet!
Élettársát bántalmazta részegen, mert nem engedte tovább szórakozni
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy 30 éves férfi ellen garázdaság vétsége miatt, aki tavaly decemberben élettársával Sajószentpéteren, barátoknál szórakozott. Lerészegedett, de még tovább akart szórakozni, amihez 20 000 Ft-ot kért az élettársától. Ő nem adott pénzt és kérlelte, hogy menjenek haza, mire a vádlott leköpte, földre rántotta, hajánál fogva húzgálta és megrugdosta.
Csak baltával lehetett megállítani a szerelmes bosszúállót
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy 56 éves férfi ellen súlyos testi sértés és magánlaksértés miatt, aki 2020. december elején ittas állapotban párkapcsolatának megszakadása miatt bosszút akart állni, ezért elment volt élettársa új párjához, akit, amikor ajtót nyitott neki, azonnal ütlegelni kezdett. A sértett először egy fokossal védekezett, majd végül a vádlottat csak egy baltával fejen ütve tudta megfékezni.
Tíz év egy pofonért
Tíz évre eltiltották az amerikai filmakadémia rendezvényein, köztük az Oscar-gálákon való részvételtől Will Smith-t, aki a március 27-i díjkiosztón arcul ütötte színésztársát, Chris Rockot.
Bánhatják, hogy ujjat húztak a tollfelvásárlóval
Ítéletet hozott a Kazincbarcikai Járásbíróság azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik 2020 júliusában Kazincbarcikán erőszakos úton akartak pénzt szerezni a sértettől – írja pénteki közleményében a Miskolci Törvényszék.
Vádat emeltek egy nő ellen, aki négy millióval akarta megvesztegetni a főorvost
A Heves Megyei Főügyészség vádat emelt egy 55 éves nővel szemben, aki azért, hogy balesetbiztosítás címén - csalárd módon - több milliós összeghez juthasson, megpróbált megvesztegetni egy főorvost.
A biztonsági öv életeket menthet, fokozottan ellenőriz a rendőrség
Fokozott ellenőrzést tart a rendőrség a megye útjain.
Életveszélyes állapotban a sárospataki fiú, aki egy tehervagonon akart szelfizni
A felsővezetékben lévő magasfeszültség áthúzott rajta. A jelenlévő 15 éves barátja megpróbált segíteni, de ő is súlyosan megsérült.
Kezdhetünk megbarátkozni a fürdőruhás Péter Szabó Szilvia látványával
Aki az elkövetkezendő időszakban Miskolcon jár, az az óriásplakátokon egész biztosan szembetalálkozik majd a magyar énekesnővel, mi több: némi szerencsével még akár a medencében is összefuthat vele és családjával. Hétfőn mindenesetre itt járt – így stábunk rögvest kifaggathatta ennek pontos okáról, a borsodi megyeszékhelyhez való kötődéséről, egyéb terveiről...
Videón, ahogy belerongyolnak egy kisteherautóba az M3-on
A kisteherautó műszaki hiba miatt állt meg, de nem húzódott szélre. Többen kikerülték, egy autós azonban későn vette észre.
Öten a helyszínen meghaltak a mindszenti balesetben
A fénysorompó jól működött, a teherautó a tilos jelzés ellenére hajtott a vonat elé.
Eltűnt egy barlangi búvár a jósvafői barlangban
Feltáró merülés közben eltűnt egy barlangi búvár a Jósvafő határában nyíló Kossuth-barlangban vasárnap délután, ötven barlangi mentős jelenleg is keresi - közölte a Magyar Barlangi Mentőszolgálat sajtókoordinátora hétfőn az MTI-vel.
Sok baleset elkerülhető a szabályos kanyorodással!
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt időszakban több olyan közúti közlekedési baleset is történt, melynek oka a kanyarodás szabályainak megsértése volt. A csapadékos időjárás során különösen fontos a körültekintő közlekedés minden tekintetben.
Egy óra alatt meglett a lopott motor
A szikszói rendőrök egy órán belül elfogták azt a férfit és társát, akik egy helyi családi ház melléképületéből lopták el a házigazda motorkerékpárját és szerszámait – adta hírül a rendőrség.
A közös italozást brutális bántalmazás követte
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 22 éves férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés miatt.
Kiskorúnak adott el marihuánát
A Tiszaújvárosi Járásbíróság előkészítő ülésen hozott ítéletével 2 év 11 hónap szabadságvesztésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte az igrici férfit – írja közleményében a Miskolci Törvényszék.
Lelasított, hogy jobban megnézze a balesetet: belehajtottak
A sajóbábonyi elágazásnál több kocsi is egymásba futott, a forgalmat Sajóecseg felé terelik.
Szőke prostituáltnak nevezte a rendőrnőt, közmunka lett a jussa
Az eset nagyjából 3 hónappal ezelőtt történt: egy 62 éves férfi ittasan biciklizett a miskolci belvárosban, az intézkedő rendőröknek nem engedelmeskedett, becsmérelte őket, és próbált előlük elkarikázni. Most született döntés az ügyében.
Lakástűz okozott tragédiát Nyékládházán
A tüzet valószínűleg egy, a lakásban található vegyes tüzelésű kályhából kipattanó szikra okozta.